Tragikusan, bármit amit az öt érzékszervünkön kívül tapasztalunk meg, az furcsának, bizarrnak van titulálva

A modern időkben mindannyian elfogadtunk egy valóságot ami csupán a limitált öt érzékszervre alapozott. Az elmúlt 6000 év alatt, amit kali yugának neveznek a láthatatlan világok megtapasztalására való képesség fokozatosan kihalt az emberből. Sok ember egyáltalán nem képes érzékelni még a legalapvetőbb szinten sem ezeket a valóságokat, nem hogy kölcsönhatni velük.

86

Ezért érthető ha a legtöbb ember tagadja az ilyen valóságok létezését. Nem képesek érzékelni. Ez a katasztrofális degradációja az érzékelésnek ahhoz vezetett, hogy már semmit sem vagyunk hajlandóak elfogadni, ami a megszokott érzékelésünkön kívül esik, és ez a delúzió mindenkit áthat, ezt az állapot a „moha” sanskrit nyelven.

Tragikusan, bármit amit az öt érzékszervünkön kívül tapasztalunk meg, az furcsának, bizarrnak van titulálva, amit gyakran ki is használnak a különböző médiák és szervezetek az ilyen valóságokat még érzékelni képes emberek lejáratására és kigúnyolására, gyermeteg képzelgéseknek beállítva a megtapasztalt élményeket.

A valóság eme értelmezése a felfogásban nem csak gyermeteg, de a legtöményebb illúzió, mert tagadja a színfalak mögött húzódó metafizikát, ami a holografikus mátrix valódi forrása, amit mi a behatárolt tudatunk miatt összetévesztünk a valósággal.

Ez a megtévesztő és makacs ragaszkodás a hétköznapi élethez egyre súlyosabbá vált ahogy ennek a ciklusnak a végéhez közeledünk. Ahogy az illúzió vonásai kikristályosodtak körülöttünk, az emberi tudat ezen a bolygón az agresszivitásba és ürességbe, szívtelenségbe, és folytonos ész nélküli fogyasztássá épült le.

Már minden érzékeken kívüli érzékelést tagadunk, és nem vagyunk hajlandóak elfogadni semminek a létjogosultságát sem, ami nem emberi, ami több mint az ember. Az ilyen élményeket és dolgokat nem valóságosnak fogjuk fel, és csak azt fogadjuk el igaznak, amit úgy gondolunk, hogy beleillik a normál világképbe – a hologramba amit valóságnak fogunk fel.

Ezzel megengedtük azt, hogy a tudatunk programozható legyen, és teret engedtünk az agymosásnak. Az emberi tudat már annyira behatárolttá vált, hogy már szinte a megszűnés határán van. A tudomány és a filozófia hanyatlása a világ megértésének egy átlagos, középszerű módját eredményezte.

Nem csupán emberek vagyunk.
Mi a forrás téridőre kivetített részei vagyunk, az az adatgyűjtő test és tudat amit embernek neveznek, de nem kizárólag csak emberek vagyunk. A valódi önvalónk figyelmen kívül hagyása az emberi tudatot és egyént teljesen meghatározza. A tudatlanságba merültünk.

A tudatunkat egy dobozba zártuk el egy dohos sötét pincébe. Korlátokat állítottunk önmagunk elé a mechanikával és materializmussal, létrejött a tudomány papsága, ami jogtalanul kapott hatalmat az életünk felett.

Vakon elhiszünk bármit, amit a tudománytól elvakult hierarchikus PhD papság ránk erőltet. Még annak ellenére is, hogy ezek jól megalapozott szentséges tények szinte naponta változnak, amint az intellektuális dominanciáért és az anyagi támogatásért folytatott soha véget nem érő mega-ego harcok formálnak, ragaszkodunk minden egyes szóhoz ami az egymást követő szappanopera-szerű sorozatokon elhangzik.

Ezekben a „modern” időkben az ősi metafizikai tudás elveszett, és átvette a helyét a kényelem és a haszon. A tudomány már nem az igazság kereséséről szól, hanem az ipar és a kereskedelem rabszolgája lett. A tudomány a fogyasztói vágyainknak alárendelt rabja lett és nyereséges eredményeket kell elérnie a fennmaradása érdekében.

Ahelyett, hogy az ipari világ ezen kegyenceit nagy becsben tartanánk, és megengedni nekik, hogy meghatározzák az életünk atmoszféráját, ahelyett, ezekre a szerencsétlenekre akiket elvakított a tudomány úgy kell  tekinteni, mint amik valójában; lények akikből az Isten-adta képesség, hogy többet érzékeljenek mint amit az öt érzékszervül megenged elveszett és végleg kihalt.

Mint a makacs gyerekek akik az anyjuk figyelméért küzdenek. A tudomány papjai annyira elvakultak, hogy képtelenek mérlegelni bármilyen elméletet, ami a saját egójuk által táplált területen kívül esik. Úgy tűnik, hogy a másként-gondolkodás képességét elvesztették.

Az öt érzékszervünkkel való adatrögzítés valóban akár a végtelenségig is eltarthat, de ebben az esetben csak a vékony jégen korcsolyázunk a létezés igazság-óceánja felett; semmiképpen sem ismerhetjük így meg a természet valódi arcát.

A metriális világ állandó vizsgálata és kvantifikációja az azt támogató láthatatlan valóságok megismerése nélkül egy katasztrofális eredményre vezetnek, a kali yugához, a konfliktusok és zavarodottság állapotához.

Konklúzió
A saját törekvéseink a világ megértésére alapvetően a mi döntéseink eredményei, a gondolatainké amit az uralmunk alatt áll ha akarjuk. Ha a világot csak felszeínesen szemléljük, kizárólag a tudomány keretein belül, akkor valószínűleg elfordítjuk a fejünket a valóság olyan, meglehetősen fontos aspektusairól amik életünk további részében, akár meghatározó szerepet is betölthet. A kali yuga állapota nem csak társadalomra és civilizációra értelmezhető állapot, de az egyénekre is, ezért mindenképpen elkerülendő, hogy egyénenként erre az állapotra jussunk. A nagy falon repedéseket kell keresni, és rajta keresztül – ha már nem is mászhatunk át rajta mindannyian – szemlélni a dolgok mögött húzódó valódi igazságokat.

Szerző: SzabadonÉbredők