A szeretet belső hangja

Sebeid megértése csak akkor gyógyít, ha ezt a megértést a szív szolgálatába állítod. Nem könnyű a szívedbe engedni a fájdalmaidat. Itt nincs helye azoknak a kérdéseknek, hogy „Miért kaptam ezt a sebet? Mikor? Hogyan? Ki ejtette rajtam?” Azt hiszed, ha választ kapsz ezekre a kérdésekre, megkönnyebbülsz, ám legjobb esetben is csak egy kis távolságot teremtenek közted és fájdalmad között. Le kell mondanod arról az igényedről, hogy ellenőrzésed alatt tartsd fájdalmadat, és bíznod kell szíved gyógyító erejében. Szívedben a sebeid biztonságban érezhetik magukat. Ha már befogadták őket, elveszítik ártó erejüket, és termékeny talajjá válnak az új élet számára.

 

Tarts ki az ígéret mellett

Ne meséld el mindenkinek a bajodat. Végül csak még jobban visszautasítva fogod érezni magad. Az emberek nem adhatják meg neked, amire a szíved vágyik. Minél inkább arra építesz, hogy mások hogyan fogadják az elhagyatottságodról szóló élménybeszámolódat, annál jobban úgy fogod érezni, hogy nevetségessé teszed magad.
El kell zárnod magad a külvilágtól, hogy fájdalmadon keresztül beléphess saját szívedbe és Isten szívébe. Isten elküldi hozzád azokat az embereket, akikkel megoszthatod gyötrődéseidet, és akik közelebb vezethetnek téged a szeretet valódi forrásához.
Isten megtartja ígéretét. Halálod előtt megtalálod azt az elfogadást és szeretetet, melyre áhítozol. Ez nem úgy fog történni, ahogyan azt elképzeled, nem szükségleteidhez és kívánságaidhoz fog igazodni. Azonban betölti majd a szívedet, és kielégíti legmélyebb vágyaidat. Semmi másba nem kapaszkodhatsz, minden mást elvettek tőled. Ragadd meg a hit e mezítelen ígéretét. A hited majd meggyógyít téged.

husveti-kep-szeretet-hd

Szabj határt a szeretetednek

Amikor az emberek megmutatják neked, hol a határ („Ezt nem tudom neked megtenni.”), visszautasítva érzed magad. Nem tudod elfogadni, hogy mások nem képesek mindent megtenni, amit elvársz tőlük. Határtalan szeretetre, törődésre és odaadásra vágysz.
A küzdelemhez tartozik, hogy saját szeretetednek is határt szabj – amit eddig még sohasem tettél. Mindent odaadsz, amit csak kérnek tőled, és ha még többet kérnek, azt is odaadod, egészen addig, amíg kimerülsz, és úgy érzed, kihasználnak és irányítanak téged. Csak akkor fogod tudni igazán elismerni, tiszteletben tartani, sőt hálával fogadni mások határait, ha megtanulod kijelölni a sajátodat.
Szeretteid közelében szükségleteid addig fokozódnak, míg végül ez számukra annyira terhessé válik, hogy saját túlélésük érdekében menekülniük kell tőled.
Nagyszerű feladatod az, hogy önmagadé légy, hogy szükségleteidet éned határai között tudd tartani, és megőrizd ezt az állapotot szeretteid jelenlétében is. Az érett szeretethez olyan emberekre van szükség, akik a maguk urai, és akik úgy tudnak egymásnak adni, hogy közben megtartják önazonosságukat. Így ahhoz, hogy hatékonyabban adhass és közben önállóbb légy szükségleteid tekintetében, meg kell tanulnod határt szabni szeretetednek.

Menj bele a fájdalmadba

Fokozatosan át kell tudnod élni a fájdalmadat, hogy így megfoszthasd erejétől. Valóban bele kell menned a fájdalmadba, azonban csak akkor, amikor már valamelyest sikerült megvetned a lábad az új talajon. Ha csak átadod magad a fájdalomnak, hogy azt a maga nyers valójában átéld, az visszahúzhat onnan, ahová tartani szeretnél.
Mi is ez a fájdalom? Annak megtapasztalása, hogy nem kapod meg azt, amire a legnagyobb szükséged van. Nagy űr, ahol élesen vág beléd a hőn vágyott szeretet hiánya. Nehéz ide visszatérni, mert itt újra szembe kell nézned sebeiddel és azzal, hogy képtelen vagy meggyógyítani magad. Annyira félsz ettől a helytől, hogy azt hiszed, a halál lakozik benne. Túlélési ösztönöd menekülésre és arra késztet, hogy találj valamit, ami egy kicsit az otthonosság érzetét kelti, még akkor is, ha nagyon jól tudod, hogy ezt a külvilágban nem lelheted meg.
El kell kezdened bízni abban, hogy ürességérzeted nem a végső tapasztalás, hogy túl ezen létezik egy olyan hely, ahol szeretet ölel téged körül. Mindaddig, amíg nem bízol ebben az ürességen túli helyben, nem biztonságos újra alámerülnöd a fájdalmadba.
Úgy kell tehát beleengedned magad a fájdalomba, hogy szíveddel tudod: már megtaláltad ezt az új helyet. Már megízlelted gyümölcseit. Minél több gyökeret eresztesz az új helybe, annál inkább képes leszel meggyászolni a régit és elengedni a fájdalmat, ami benne rejlik. Nem gyászolhatsz valamit, ami nem halt meg. Mégis el kell temetned a régi fájdalmakat, kötôdéseket és vágyakat, melyek valaha oly sokat jelentettek neked.
El kell siratnod ezeket az elveszejtett fájdalmakat, hogy fokozatosan elhagyhassanak téged, és teljes életet élhess az új helyen, búskomorság és honvágy nélkül.

 

Hagyd, hogy teljesen elfogadjanak téged

Csak akkor adhatod oda magad másoknak úgy, hogy nem vársz semmit cserébe, ha teljesen elfogadtak. Amikor rajtakapod magad, hogy vársz valamit cserébe azért, amit adsz, vagy csalódsz, amikor nem kapsz vissza semmit, az minden esetben azt jelzi, hogy nem érzed teljesen elfogadottnak magad. Csak akkor tudsz nagylelkűen adni, ha tudatában vagy annak, hogy Isten feltétel nélkül szeret – azaz teljesen elfogad – téged. Ha úgy adsz, hogy nem vársz semmit cserébe, akkor bízol abban, hogy kielégíti minden szükségletedet az, aki feltétel nélkül szeret téged. Megbízol benne, így nincs szükséged saját biztonságod védelmezésére, hanem teljesen mások szolgálatába állíthatod magad.
A hit pontosan azt a bizalmat jelenti, hogy ha nagylelkűen adsz, te is ekképp fogsz kapni, azonban nem feltétlenül attól az embertől, akinek adtál. Itt az a veszély merülhet fel, hogy abban a reményben teszed ki a lelkedet az emberekért, hogy majd ők lesznek azok, akik elfogadnak téged. Hamarosan úgy érezheted, hogy az emberek részeket visznek el belőled. Nem adhatod oda magad másoknak, ha magad nem birtokolod, és csak akkor veheted igazán birtokba magad, ha teljesen elfogadtak a feltétel nélküli szeretetben.
Sokszor az adás és az elfogadás erőszakos módon történik, mert a felek inkább szükségből cselekednek, semmint bizalomból. Arról, ami bőkezűségnek tűnik, végső soron kiderül, hogy mesterkedés, ami pedig szeretetnek látszik, az segélykiáltásnak bizonyul a törődésért és a támogatásért. Amikor tudatában vagy annak, hogy mindenestől szeretnek téged, képessé válsz arra, hogy a másik fél befogadóképességéhez mérten adj, és annyit fogsz tudni elfogadni, amennyit a másik ad. Hálás leszel azért, amit adtak, nem fogsz azonban hozzá ragaszkodni, és örömmel fogsz tudni adni, anélkül hogy kérkednél vele. Így szabad leszel, és szabadon fogsz tudni szeretni.

Kerüld önmagad elutasításának minden formáját

Nemcsak mások hibáztatását, de önmagad okolását is el kell kerülnöd. Hajlamos vagy magadat hibáztatni azok miatt a nehézségek miatt, amelyeket a kapcsolataidban tapasztalsz. Az önvád azonban nem az alázatosság egyik formája, hanem önmagad elutasításáé, amikor is megtagadod saját jóságod és szépséged.
Ha egy barátság nem virágzik, egy szó nem talál meghallgatásra, egy szeretettel teli megnyilvánulást nem értékelnek, ne okold érte magad, hiszen a vád nem igaz, sőt még bántó is. Minden alkalommal, amikor leértékeled önmagad, másokat eszményítesz. Azokkal szeretnél lenni, akiket jobbnak, erősebbnek, okosabbnak és tehetségesebbnek hiszel önmagadnál. Így érzelmileg függőségbe kerülsz, s másokat olyan helyzetbe hozol, hogy vissza kelljen húzódniuk tőled, mivel úgy érzik, nem tudnak megfelelni elvárásaidnak. Ettől csak még inkább okolod magad, s az önlebecsülés és a nincstelenség veszélyes spiráljába csúszol.
Kerüld el önmagad megtagadásának minden formáját. Ismerd el korlátaidat, ugyanakkor valld magadénak egyedi tehetségedet, s ezáltal élj egyenlőként az egyenlők között. Így megszabadulsz rögeszmés és birtokló szükségleteidtől, és képes leszel igaz szeretetet és barátságot nyújtani és elfogadni.

Henri Nouwen: A szeretet belső hangja