Mú és Lemuria története

 

Manapság ha Atlantiszról vagy más ősi birodalomról beszélünk (Mú, Lemuria stb.) egyesek rögtön mosolyogva rávágják elég felületes ismeretekkel rendelkezve, hogy ez csak mese. Azok mondják ezt általában, akik még csak bele sem akarnak gondolni a dologba, és mivel nem érdekli őket a téma, ezért nem veszik a fáradságot ahhoz, hogy egy kissé közelebbről megismerkedjenek a mítosszal. Ezek után könnyen el lehet intézni a kérdést azzal, hogy mesének, zagyvaságnak nevezzük.

lemurya_mu_atlantis_buyuk_boy

Ennek ellenére mégis mindenki tudja, hogy minden legendának, mítosznak van valami valóság alapja. A régi feledésbe merült civilizációkról szóló elbeszéléseket könnyen nevezheti a mai kor mindentudó elbizakodott kutatója zagyvaságnak. Egyes régészek és történészek, ha Atlantiszról és Platónról van szó, előszeretettel hivatkoznak arra, hogy nem minden úgy volt, ahogy azt az ókorban leírták. Pontatlansággal vádolták már meg Hérodotoszt is, holott az ő munkásságából tudunk képet alkotni milyen is volt az ókori világ. Az egyik pillanatban egyetértenek Hérodotosz szavaival majd hirtelen fordulattal a következő mondatot, ott cáfolják, ahol csak tudják.

Korunk tudósainak csak azok a szövegrészletek fontosak, amelyekkel a saját toldozott-foltozott teóriájukat akarják igazolni. Vagyis, ami nem illik bele a képbe, azt száműzik a tudományos berkekből. Hérodotosz sokkal ősibbre becsülte az egyiptomi kultúrát, mint azt manapság a régészek gondolják. Ez a szövegrészletekből is kitűnik, amelyeket természetesen nem vernek nagydobra. Az apokrif iratokhoz hasonlatosan csak az talál rájuk, aki veszi a fáradságot, és az interneten vagy valamelyik nagyobb könyvtárban utánuk néz. Atlantisz és a többi ősi rejtély valójában nem mese csak korunk szakemberei vagy nem tudnak, vagy nem is akarnak foglalkozni érdemben a kérdéssel. Ha valóban mese miért támadják olyan nagy hévvel az olyan kutatókat, akik megpróbálják egy kicsit más nézőpontból megközelíteni a témát? Valóban badarság lenne az egész? Az érdeklődés az elfeledett világok, kultúrák iránt azonban nem ezt támasztja alá.

Mú és Lemuria kutatói szerint a két elnevezés ugyanazt a földrészt takarja és az emberi faj származása egyértelműen ehhez az ősi kontinenshez köthető. Sokan a két földrészt összemossák és Mú/Lemuria-ként hivatkoznak rá.

A témával foglalkozó kutatók szerint egyes ősi civilizációk erről a kontinensről származtak pontosabban Mú/Lemuria volt az a hely, amely egykor az aztékok, inkák, japánok és pápuák kultúrájára kihatással volt. 

atlantis_by_unidcolor

Annyi bizonyos, hogy egy olyan földrész terült el a Csendes-óceánban, amelyen fejlett civilizáció virágozhatott, és ennek az elsüllyedt világnak a maradványain épültek fel a később fiatal kultúrák. Egészen pontosat senki sem tud mondani, de mindenképpen lennie kellett valamilyen mára már feledésbe veszett földnek az óceánban, amiről az ókori kultúrák említést tettek az írásos feljegyzéseikben.

 

Lemuria eredete

 

Máshol is volt titkos birodalom, nemcsak az Atlanti-óceánban. XIX. századi tudósok vetették fel egy elsüllyedt kontinens létezésének gondolatát, hogy megmagyarázhassák az Indiai-óceán környéki flóra és fauna szokatlan eloszlását. A geológiai kutatások egyértelműen Mú/Lemuria létét támasztják alá, ugyanis indiai Gondwanában éppen olyan perm és triász kori üledékes fossziliákat fedeztek fel, mint Dél-Afrikában.

A földrész, mint ahogy a képen is látható összekötő híd lehetett Ázsia és Ausztrália között. Elképzelhető, hogy akkoriban a tengerszint alacsonyabb volt Lemuria pedig Ausztráliánál és Ázsiánál is mélyebben terült el, és amikor a tengerek vízszintje drasztikusan megemelkedett az ősi földrész a legmagasabb hegycsúcsok kivételével a tenger alá került. Ez persze azt jelentené, hogy egykor Ausztrália és Ázsia partvonala is sokkal nagyobb kiterjedésű lehetett ám a hirtelen áradásnak köszönhetően az alacsonyabb földterületek víz alá kerültek.

Charles Darwin – A fajok eredete – című, 1859-ben megjelent munkája zavarba hozta a tudósokat. A lemur (maki) főleg Madagaszkár szigetén él, kis számban a közeli Afrikában, ezen kívül azonban Indiában és a Maláj-félszigeten is megtalálható. Más állat és növényfajok esetében ugyancsak felmerült a kérdés, hogyan jutottak át az Indiai-óceánon?

Az adódó válasz a következő: Egy földhídon át, amely az Indiai-óceánban a jelenlegi Seychelle-Mauritiusi platón terült el. A vitához a geológusok is hozzátették a maguk érveit, rámutatva egyes közép-indiai, valamint dél-afrikai sziklák és kövületek közti hasonlóságra. Megszületett az Afrikát Indiával összekötő, új kontinens, amely Philip Sclater angol zoológus javaslatára a Lemuria nevet kapta.

Megjegyzés: Darwin evolúciós elmélete szerint az ember a majomtól származik, a rokonság bizonyítékaként azonban semmilyen lelet nem került elő.

Ernst Haeckel német természettudós az emberiség lehetséges bölcsőjét látta Lemuriában, de az elmélet alátámasztását szolgáló kövületek a kontinenssel együtt a tengerbe vesztek.

A mai tudományos világnak nincs szüksége Lemuriára, amióta más elméletek, így a kontinensvándorlás, elfogadottak a lemurok különböző helyeken való megjelenésére, valamint az afrikai és indiai geológiai hasonlóságok magyarázatára.

Még ha létezett is Lemuria, évmilliókkal az első emberfajok megjelenése előtt elsüllyedt.

lemuria7

Az, hogy ez az eltűnt kontinens volt az emberiség bölcsőjének egyik lehetséges helye, sok okkultista számára ellenállhatatlan gondolat volt, s Lemuria, Atlantisz mellett foglal helyet.

 

Mit is jelentett Lemuria az okkultisták számára?

 

Madame Blavatskyt (1831-91), a teozófia megteremtőjét vagy nagy misztikusnak, vagy üldözni való sarlatánnak tekintik. De hogy rendkívüli képzelőerővel bírt, azt senki nem tagadhatja. Mozgalmas élete során, többek között volt cirkuszi rodeós és spiritiszta médium, a nyugati mágiából és a keleti filozófiából jelentős tudásra tett szert. Ő is örömmel foglalkozott a Lemuria teóriával.

Állítása szerint az okkult bölcsesség után kutatva beutazta a világot, s meg is találta azt Tibetben, a “Mahatmák” lábánál, akik okkult erők sugaraival irányítják a világot. A – titkos tan – című mesterművének nehezen érthető, egyesek szerint zavaros szövegei, állítólag a Dzyak könyvéből, egy ősi, atlantiszi írásból származnak, amelyet a “mahatmák” transzban mutattak meg neki.

A titkos tan kinyilatkoztatása szerint az ember hét törzsfajon keresztül fejlődött ki, melyek közül a harmadik a lemuriaiak faja volt. Ezek az ősi lények a déli félteke jelentős részét elfoglaló kontinensen éltek.

Óriási, majomszerű teremtmények voltak. Némelyiknek négy karja volt, míg másoknak egy harmadik szeme hátul a fején. Nem beszéltek, hanem telepátia révén érintkeztek, s noha tulajdonképpen agyuk nem volt, akaratukkal a szó szoros értelmében hegyeket tudtak elmozdítani.

Végül Lemuria szétesett, a helyére Atlantisz lépett, majd a mai formájában létező világ. Az okkultisták szerint a lemuriaiak leszármazottai ma is élnek, ők az ausztrál bennszülöttek, a hottentották és a pápuák.

Blavatsky halála után teozófusok egész sora foglalkozott Lemuriával. Atlantisz és az elsüllyedt Lemuria című művében William Scott Elliott már a következőket írja:

A lemuriaiak csaknem 4,5 m magas, barna bőrű lények voltak. Lapos, homlok nélküli arc, előreugró áll jellemezte őket. Feltűnően távol ülő szemükkel a madarakhoz hasonlóan oldalra is láttak. A legkülönösebb a hosszan hátra nyúló sarkuk volt, melynek segítségével hátrafelé ugyanolyan könnyen jártak, mint előre.

A lemuriaiak valamikor tojásrakó hermafroditák voltak, végül azonban az emberhez hasonló módon szaporodtak. Amikor állatokkal keveredtek, s megszülték a majmokat, a természetfeletti lények, akik addig támogatták őket, megtagadták tőlük a további segítséget. A Vénuszról érkezett “Lángok ura” megfosztotta a lemuriaiakat a halhatatlanságtól és az újjászületéstől, éppen akkor, amikor emberré váltak, Lemuria a tenger mélyére süllyedt.

Nem meglepő, hogy ezek az elképzelések bekerültek Edgar Rice Burroughs – Marsbéli krónikák – című könyvébe.

Időközben más okkultisták Lemuriát áthelyezték a Csendes-óceánba, ahol az amerikai James Churchward, Mú nevet viselő elsüllyedt kontinensével együtt, egyféle magyarázattal szolgálnak a Húsvét-sziget szobrainak készítésére, valamint a Karolina-szigetek romvárosára, Nan Madolra. Ezek azonban távoli, nehezen elérhető helyek, így a Shasta hegy marad a legcsábítóbb helyszín a Lemuriát kutatók számára…

 

Létezett egykor a lemuriai ember? Van ennek a teóriának valóságalapja?

 

Egy újságíró, kinézve az oregoni Portland felé tartó éjszakai vonat kocsijából, szokatlan, piros és zöld fényekre lett figyelmes a kaliforniai Shasta-hegyen. Megkérdezte a kalauzt, aki azt válaszolta, hogy “a lemuriaiak szertartásának fényei”-t látta.

Egy angol újságíró, Edward Lanser még a Los Angeles Time Starban is megírta 1932. május 22-én, hogy találkozott lemur utódokkal. Egy új sztori reményében Lanser az afrikai Shasta-hegyhez utazott, ahol meséltek neki egy hegyoldalban rejtőzködő titokzatos faluról, ahol még senki nem járt. Korábban egy “kiváló tudós”, Edgar Lucin Larkin professzor figyelte a falut távcsővel. Falujukat láthatatlan fal védi a külvilágból érkező betolakodóktól.

Ezek a lemuriai ivadékok a cikk szerint “magas, nemes arcú, rövidre nyírt hajú férfiak. Mezítláb járnak, s makulátlan fehér ruhát viselnek”. Szertartásaikat elpusztult földjük, Lemuria emlékére tartják. Több ezer éve észrevétlenül élnek Észak-Amerikában “a tibeti mesterek titkos erejének” felhasználásával, amely képessé tette őket arra, hogy beleolvadjanak környezetükbe, s láthatatlanná váljanak, amikor csak akarják. Nyilván ez lehet az oka, hogy senki nem találja őket.

A későbbi kutatások nyomát sem lelték a lemuriaiaknak a Shasta-hegyen, Larkin professzor, pedig valójában egy okkultista, akinek Lowe-hegyi “obszervatóriuma” turistacsalogató volt. 1924-ben meghalt, így nem cáfolhatta Lanser kijelentéseit.

Lanser Shasta-hegyi kolóniáját kétségtelenül a “tibeti filosz”, alias Frederick Spencer Oliver 1894-ben publikált – Két bolygó lakója – című okkultista regénye ihlette. A regényben, a Shasta-hegy bölcsek menedékhelye, melyet az ősi tudás megőrzésére hoztak létre.

 

Mú, az emberiség bölcsője.

 

Természetesen a harmadik óceán sem maradhat ki, ha az emberiség ősi földjét keressük. Az úttörő munkát a 19. század végén egy James Churchward nevű katonatiszt végezte, aki az indiai hadsereg hadnagyaként egy hindu főpap tanítványa lett, aki megismertette őt állítólagos szent egyházi iratokkal, illetve ősrégi agyagtáblákkal. Ezeken egy Anyaországnak nevezett eltűnt birodalomról olvashatott.

További kutatások szerint Mú egy hatalmas, három részből álló terület volt, amely Hawaiitól északra terjedt, déli határait, pedig a Fidzsi- és Húsvét-szigetek vonala alkotta. Mú birodalmában a lakosság fényűző otthonokban élt, az emberek óriási, faragott, nyitott tetejű templomokban imádkoztak, műveltek voltak, kitűnő építészek és hajósok kerültek ki közülük, hihetetlen méretű, egyetlen kőből faragott szobrokat, emlékműveket állítottak fel, útjaikat, pedig úgy kövezték le, hogy a rések között egyetlen fűszál sem tudott előtörni. Az uralkodó faj csinos, nem egészen világos bőrű, lágy nézésű, sötét szemű, sima hajú nép volt.

Sajnálatos, hogy ez a gyümölcsöző világ vulkanikus tüzek hamujává lett, s olyan tomboló lángok pusztították el több hullámban bekövetkező szerencsétlenségek sorozatában, amelyek hárommérföldnyi magasba törtek. A kevés túlélő megvetette lábát Indiában, Mexikóban, Dél-Amerikában Hawaiin, a Fidzsi-szigeteken, a Húsvét-szigeteken, illetve a megmaradt kis déltengeri szárazföldeken.

A több mint száz évvel ezelőtti “hiteles leírások” után a Mú iránti érdeklődés ellanyhult, ám napjainkban kutatók egy lehetséges Csendes-óceáni civilizáció nyomait keresve érdekes eredményekre bukkantak.

India ókori, csodálatos és titokzatos Muhendzso Daró-i kultúrájának terméke például az a képírás, amellyel gyakorlatilag tökéletesen megegyezik az, amit a Húsvét-szigeteken találtak. Kérdés, miképpen juthatott el ez az írás szinte változatlan formában az óceán túlsó végére? Ugyancsak titok fedi a csendes-óceániai szigetvilágban Nan Madol eredetét. A tengerre épített, mesterséges szigeteken álló hatalmas városnak ma csak nyomai lelhetők fel, egyesek szerint az elsüllyedt Mú fővárosa lehetett.

 

A magyarok eredete

 

Vannak mai táltosok Magyarországon, akik azt tanítják, hogy bár Mú kontinense Kr.e. 11 531-ben eltűnt az óceán mélyén, emléke nem halványult el, sőt a magyarokban nagyon is él.

Mú szigetére ugyanis legalább 70 ezer évvel ezelőtt idegenek érkeztek a Szíriusz csillagképből, akik tudással ajándékozták meg az itt élő népet, és megbízták őket, hogy ezt a tudást, a fényt vigyék körbe az egész Földön.

A birodalom pusztulása után a menekülőkből lett az egyistenhívő maja nép – amely egyesek szerint a “magya” vagy magyar nép őse.

E civilizáció rendkívül magas fokú technikai és szellemi, spirituális tudás birtokába jutott. Hajókat építettek, elindultak nyugat felé, és szellemi gyarmatokat hoztak létre az egész világon. Elérték a mai India, Kína területét, az amerikai kontinensen, pedig kiépítették a maja birodalmat.

A maják formakincsében egyesek szerint ott vannak azok az ornamentikai elemek, amelyeket a magyar nép ma is használ, de megtalálható – állítólag – a magyar népdalokra jellemző hangzásvilág, a pentaton zene, a tulipános láda, és sok ősi szó. A tudást tehát az egész világon a Mú földjéről elszármazott “magya” nép sugározta szét.

A szigorú tudományos kutatás mai bizonyítékai persze nem elegendők arra, hogy megbizonyosodjunk az elsüllyedt ősi birodalmak létezésében. Ám az emberek mégis szeretnek hinni csodás eredetükben – hiszen mégiscsak tetszetősebb a gondolat, hogy istenek ivadékai vagyunk, mint a lehetőség, hogy majmoké.

 

Érdekesség

 

A Lemuralia vagy Limuria a római vallásban olyan ünnep volt, amelynek a során az ókori rómaiak ördögűzési rítusokat hajtottak végre, hogy kiűzzék a halottak rosszakaratú és félelmetes szellemeit a házaikból. A Juliánus-naptár szerint a Lemuralia három napja május 9, 11, és 13 volt. A mítosz szerint az ünnepet a városalapító Romulus indította el, hogy kibékítse meggyilkolt testvére, Remus szellemét.

 

Japán felfedezés

 

A japánok megtalálták Lemuriát, vagy találtak valami hasonlót.

ruinas+Yonaguni-Jima

Lemuria ugyanolyan szárazföld volt a világ másik végén, mint az Atlantisz a föld innenső oldalán, Európa partjainál. A rejtélyes Mú föld, vagyis Lemuria egyesek szerint az Indiai-óceánban, mások szerint viszont a Csendes-óceánban lehetett hajdanában, mielőtt különböző tektonikai mozgások hatására elsüllyedt.

Az Atlantiszról szóló történetek már az ókori görögöknél megjelentek, és egészen Platónig nyúlnak vissza, a Lemuriát említő első feltételezések viszont csak a 19. század közepén láttak napvilágot.

Az Atlantisznak nevezett kontinensről először filozófusok és költők regéltek, Lemuria viszont tudományos hipotézisként vált ismertté.

Egy japán óceángeológus a Csendes-óceánban most olyan romokra bukkant egy 1985-ben felfedezett tengeralatti lelőhelyen, amelyek ismét beindíthatják az Atlantisz és a Lemuria létével foglalkozó tudósok, kevésbé tudósok, laikusok és ezoterikusok fantáziáját.

“Megítélésem szerint egy kastélyhoz hasonló struktúra épült a több mint egy négyzetkilométeren elterülő város közepén. A tenger alatt sok kisebb, szentélyhez hasonló romot is találtunk, ezek azonban nem olyan nagyok, mint a kastély” – állítja Kimura Maszaki professzor.

Egyes elképzelések szerint Lemuria tízezer évvel ezelőtt egy földnyelv volt a Kelet-Kínai-tenger és a Csendes-óceán között, a jégkorszak végét jelentő olvadás következtében azonban a tengerszint emelkedése miatt víz alá került.

Ha ez valóban így van, akkor a lemuriai kultúra sokkal ősibb, mint az egyiptomi, ami azt is jelenti, hogy az ottani építmények idősebbek, mint a piramisok.

Kimura Maszaki nem osztja ezeket a nézeteket. A japán tudós úgy véli, hogy nem a nagy olvadás, hanem egy háromezer évvel ezelőtt történt katasztrofálisan nagy földrengés okozta Lemuria, és a hozzá hasonló civilizációk vesztét.

“A romok alakját és elhelyezkedését tekintve, a város egy római kori településhez hasonlíthatott. El tudom képzelni, hogy egykor egy diadalív-szerű szobor állhatott a Colosseum bal oldalán, és egy szentély a dombon túl” – magyarázza egy domborzati térkép előtt a japán tudós.

Kimura Maszaki két évtizede gyártja a teóriákat, és keresi a bizonyítékokat az ősi civilizációk létére. A japán professzor legújabb felfedezése hűvös fogadtatásra talált, tudóstársai szerint ugyanis olyan formákat, mint amilyeneket Japán legdélebbi szigeténél most tártak fel, előidézhetnek természeti jelenségek, például vulkántevékenységek vagy szökőárak is.

“Én közel állok ahhoz, hogy egy titokzatos eltűnt civilizáció létét feltételezzem, amely a Csendes-óceán tektonikai változásai miatt veszett el. Azt hiszem, hogy a mi általunk feltárt város nem az, amelyet nyugaton Mú földként emlegetnek, de Lemúriát vagy az Atlantisznak nevezett kontinenst ennek alapján el tudjuk képzelni” – jelentette ki a professzor.

Az eltűnt civilizációk létét valószínűleg ezúttal sem sikerül minden kétséget kizáróan bizonyítani, az Atlantiszról és Lemuriáról szőtt álmok azonban tovább élnek, mert a tisztaság és az igazságos társadalom utáni vágy táplálja őket.

Forrás: rejtelyekszigete.com