9 megdöbbentő felismerés ami feje tetejére állította az életemet.

Az évek során sok apró trükköt tanultam amivel az élet teljesebbé tehető. Összességében hatalmas javulás állt be a a mindennapi életem minőségében és sokkal könnyebb lett minden. De az igazán nagy áttörések komoly felismerések után következtek, amik teljesen megrendítették a világomat, és újradefiniálták a valóságomat örökre.

A világ most teljesen másnak tűnik, mint az a világ amiben tíz évvel ezelőtt éltem, amikor is elkezdtem vizsgálni az életminőség mechanikáját. Nem a világ és a benne élő emberek változtak meg, hanem én és ahogy gondolok róluk.

Lehet hogy neked is voltak, vagy lesznek hasonló felismeréseid.

Galaxy Mind Elme

Nem az elméd vagy,

Amikor először hallottam ezt a kijelentést, az egyáltalán nem tetszett. Mi más lehetek? Adottnak vette, hogy a mentális párbeszédek a fejemben az „én” vagyok, aki az életem során tapasztaltakat átéli. Most már látom elég világosan, hogy az élet nem más mint tovatűnő tapasztalatok sora, és a gondolataim csak egy kategória azok közül amiket megtapasztalok. A gondolatok semmivel sem alapvetőbbek mint az illatok, a látott képek, vagy a hangok. Mint bármilyen más tapasztalat, a tudatomban keletkeznek, van egy bizonyos textúrájuk és utat nyitnak valami más felé. Ha a gondolataidat megfigyelheted úgy mint bármilyen más tárgyat, akkor ki a megfigyelő? Ne válaszold meg olyan gyorsan ezt a kérdést. Ez a kérdés és a hozzátartozó válasz az alapja minden nagy vallásnak és spirituális tradíciónak.

Az élet a pillanatokból származik

Természetesen egykoron ez volt a legfontosabb dolog amit tanulhattam. Senki sem tapasztalt olyan dolgot ami nem egy épp kibontakozó pillanatban történt volna. Ez azt jelenti, hogy az élet egyetlen kihívása az éppen kibontakozó pillanat kezelése. Mielőtt ezt felismertem volna folyamatosan az egész életemet próbáltam megoldani egyszerre – olyan problémákkal küzdve amik nem is történtek még meg. Bárki meg tud birkózni bármilyen helyzettel ha tudja, hogy az adott pillanat az egyetlen kapcsolat az élettel, ezért semmit sem tehet ami hasznos, hogy az aktuális pillanatra koncentrál. Senki sem tudja a múltat vagy a jövőt megoldani mert azok csak gondolatokként léteznek a jelenben, de az ember belepusztulhat a próbálkozásba.

Az élet minősége attól függ, hogy a pillanatot hogyan kezeled, nem attól hogy bizonyos pillanatok megtörténnek-e vagy sem.

Még manapság is csábít a gondolat, hogy megpróbáljak uralni mindent ami közrejátszik a céljaim elérésében. Szembenézek a lehetőséggel, tudatosan elfogadom a tényt, hogy egy számomra kedvezőtlen helyzet alakulhat ki de megbirkózok vele, ez a jele egy bölcs és boldog embernek, hát miért ne cselekedjek én is így? Képzeljük el hogy defektet kapunk, vagy betegek leszünk, vagy hirtelen mozdulunk és leverünk valamit, ami összetörik – és nem szenvedünk tőle. Nem kell félni semmitől ha tudatosak és akaratlagosan szembenézel bármivel ami adódik. Ez az amivel az élet jobbá tehető. Csak remélni lehet és kell, hogy elég erőd és lehetőséged lesz megbirkózni azokkal a dolgokkal amik történnek majd.

Az élet nagy része képzelet

Az embernek a gondolkodás annyira része hogy az szinte kényszerű, és észre sem vesszük azt, hogy szinte állandóan csak gondolkodunk. A legtöbb dolog amivel kölcsönhatunk az nem a világ maga, hanem a gondolatok amiket alkotunk róla, a támasztott elvárásaink vele szemben, és a vágyaink amiket elérni szeretnénk. Nagyon nehéz megfigyelni valamit anélkül hogy összetévesztenénk azt a megfigyeltről alkotott gondolatokkal, ezért a legtöbb dolgok amivel valójában interakcióba lépünk, az a világról alkotott gondolataink. Matk Twain írta egyszer: „Az életem során pár szörnyű dolgon mentem keresztül melyek közül néhány meg is történt.”

Az emberek a szenvedésre szakosodtak, és jobbak vagyunk a szenvedésben mint bármi másban.

Hmm. Ez nem hangzik valami felszabadító felfedezésnek. Azt gondoltam valaha, hogy amikor szenvedek, akkor az azt jelenti hogy valamit baj van velem – hogy rosszul játszom az életet. A szenvedés teljesen emberi dolog, és teljesen normális, és létezésének jó oka van. Az élet állandó sugallata az „oké ez nem teljesen jó így ezen változtatni kell” csatolva néhány adrenalinlökettel és horrorral volt az ami az emberi lényeket életben tartotta több millió éven keresztül. A jelen pillanat megváltoztatása vagy attól való menekülés vágya az ami a viselkedésünk nagy részét irányítja. Ez egy egyszerű és könyörtelen túlélési mechanizmus ami nagyon jól végzi a dolgát; az életben tartást. De van egy szörnyű mellékhatása; az emberek szenvednek a saját természetükből adódóan. Ez a felismerés vezetett el ahhoz, hogy az élet problémáira más szemszögből tekintsek. Lehet hogy csúnyán hangzik ez a felfedezés, de valójában felszabadító mert azt jelenti hogy

  1. A szenvedés nem szükségszerűen jelenti azt, hogy az életem rossz irányba halad
  2. Én irányítom azt hogy milyen mértékben szenvedek.
  1. Minden problémának ugyan az a forrása és a megoldása.

 

Az érzelmek elfogulttá tesznek

Ez teljesen ellentmondott az érzelmekről alkotott korábbi elképzeléseimnek. Úgy gondoltam hogy az érzelmek megbízhatóak, és nagyon jól lehet használni őket arra, hogy megállapítsam milyen pályán halad az életem, jó vagy rossz az út amin járok. A tovatűnő érzelmeket nem lehet arra használni hogy megbecsüld saját értékedet vagy az életben elért pozíciódat, de nagyon jók arra, hogy megtanítsa mi az amit nem tudsz elengedni. A baj az hogy az érzelmek egyszerre tesznek minket elfogulttá és akaratossá. Ez ismét egy túlélési mechanizmus aminek negatív mellékhatásai vannak.

Minden embert két erő hajt; hogy beteljesítsék a vágyaikat és hogy megszabaduljanak a szenvedésüktől.

Ennek a leckének a megtanulása után értettem meg, hogy miként lehet az hogy az emberek olyan szörnyen tudják bántani egymást. Eddig úgy gondoltam, hogy némely ember egyszerűen csak gonosz. De ez olcsó magyarázat. Bármit cselekednek is az emberek, mindig ugyanabból a két indokból cselekszenek, hogy a vágyaikat beteljesítsék (az adott pillanatban rendelkezésre álló eszközökkel) és hogy enyhítsenek a szenvedésükön. Ezek olyan motivátorok amit mindegyikőnk könnyen megért. De mindenkinek saját módszerei vannak arra amikkel ezeket megpróbálja elérni, ami függ az adott szituációtól a neveltetéstől, a tudat szinttől. Léteznek ügyes és hasznos módszerek, mások viszont ügyetlenek és károsak, és a legtöbb destruktív viselkedés öntudatlanságból fakad.

A hitre nem lehetsz büszke

Hinni valamit nem eredmény; nem olyasmi amiért megküzdöttél. Úgy neveltek, hogy a hit olyas valami amire az ember büszke lehet, de valójában nem más a hit csak vélemény amin nem akarunk változtatni. Hinni könnyű. Minél erősebb a hited, annál kevésbé vagy nyitott a növekedésre és a bölcsességre, mert a „hit ereje” valójában annak a mértéke, hogy ellenállsz önmagad megkérdőjelezésének. Mihelyt büszke leszel a hitedre, és azt hiszed, hogy az értéket ad hozzá az életedhez máris az egód részévé tetted. Vitatkozz egy fanatikussal és meglátod hogy egyáltalán nem hall meg semmit amit mondasz – hacsak nem hiszed ugyan azt mint ő. Ahol hit van ott van egy zárt ajtó is. A hiteddel együtt nézz szembe önvalód legőszintébb képével, és ne félj attól hogy elveszíted.

Az objektivitás szubjektív

Az élet egy szubjektív tapasztalat amit nem lehet kivédeni. Minden tapasztalás amit átélek a saját személyes, megoszthatatlan nézőpontomból. Senki sem tudja a saját tapasztalataimat felülvizsgálni, és igazán megvitatni sem. Ennek komoly következményei vannak arra nézve ahogy az életemet élem. A legfontosabb az, hogy meg kell bíznom a saját személyes tapasztalásomban, mert senki sem látja pontosan ugyanabból a szögből ahogy én látom. Másrészt jobban csodálom a világot, mert az én „objektív” tapasztalataim vele kapcsolatban azt önmagam építettem a semmiből. Hogy mit építek függ attól amit olvasok, amilyen emberekkel találkozok, és amiket tapasztaltam az életben. Ennek eredményeként nem látom úgy a világot mint bárki más, ami azt jelenti, hogy egy kicsit más világban élek mint bárki más. Éppen ezért nem engedhetem, hogy külső megfigyelő legyen az autoritás ami meghatározza hogy én ki vagyok vagy hogy az élet az én számomra milyen. Szubjektivitás az elsődleges tapasztalás – a valós élet, és ez az amire mindannyiunk épít az elméjében annak érdekében hogy megmagyarázzon mindent.

http://higherperspective.com/ nyomán
Fordította: SzabadonÉbredők