„Az emberiség problémája onnan fakad, hogy képtelen csendben ülni egy üres szobában egyedül.”

Van egy idézet amit Wayne Dyer igen gyakran használ Bleise Pascaltól; „Az emberiség minden problémája onnan fakad, hogy képtelen csendben ülni egy üres szobában egyedül.”

Flickr-Meditate-Moyan_Brenn_IM-BACK-NOW1

Hát nem ez az igazság?
Az életben minden kezd rossz útra térni amikor elhatározzuk, hogy beleavatkozunk a dolgok természetes menetébe. És amikor közbeavatkozunk és a dolgok kezdenek tényleg rossz irányt venni, akkor a megoldásunk az, hogy tovább folytatjuk, megpróbálva mesterségesen megjavítani a dolgokat. De ez csak nagyon ritkán sikerül, mert mindig amikor egy problémát meg akarunk oldani ami a döntésünk, vagy cselekedetünk következtében állt elő, akkor mindig ugyanazzal a tudatszinttel akarjuk megoldani a problémát, mint amivel azt létrehoztuk. Einstein figyelmeztetett rá, hogy ez nem működik.

Létezik egy másik módszer. Nem az én érdemem fűződik hozzá mivel több ezer éves, és ezt a módszert használták a papok és a bölcsek minden kultúrában, amióta világ a világ. Én úgy hívom; ülj addig, amíg a világ meg nem áll. Más szavakkal, nyugton maradni addig, amíg minden problémánk meg nem oldódik önmagától.

Persze, most azt gondolod, hogy ez soha nem működhet. Annak érdekében, hogy megoldjunk egy problémát az életben, cselekednünk kell valamit. De biztosra veheted, hogy nem ez a helyzet, mert ha valamit tenni akarsz, akkor csak elmélyíted a problémát. Az élethez a kulcs a rezzenetlenség és a nem kötődés, mert amikor ezt a rezzenetlenséget keressük önmagunkban a tranziens világunktól elszakadunk, és az egyesített mezőből élünk – a kreatív tudatból. Ennek eredményeképpen nem csak jobban élvezzük az életünket, de simább is lesz, mert akkor az életünk a kreativitásunk, és legbensőbb önmagunk folyamatos manifesztációjává alakul.

Amikor a világhoz túlságosan is kötődünk, azt gondoljuk, hogy minden problémát meg kell oldanunk, mindenbe bele kell avatkozni, de ez az ego világa. A teremtés mestereként élni teljesen más életélményt jelent. A „Teremtés mesterei” nem kerülnek a természet útjába, mert tisztába vannak vele, hogy a valóságot a gondolataik, érzelmeik, és vágyaik hozzák létre, ezért önmagukkal mély békességet kötnek, és megoldanak minden belső problémát, ezzel energetikailag összehangolódnak a forrással.

Azzal, hogy ezt a rezzenetlenséget elérik önmagukban, megszűnik minden disztrakció valamint a tiszta tudat megbomlása, tiszta tudatos lényekké válnak és a gondolataik és érzelmeik természetesen összhangba kerülnek. És ekkor megengedik azt, amit a teremtés a legjobban tud csinálni; tükrözni a belső világunkat. Amikor belül rezzenetlenek vagyunk, akkor az Univerzum tükrözik bennünk. Tehát minden álmunk és szándékunk beteljesedik, ha nem avatkozunk közbe.

A kérdések ott kezdődnek amikor sugárzunk és teremtünk, de elfelejtünk önmagunkba roskadni, ahogy az Univerzum, mert ez minden tudat természetes dinamikai folyamata. Ezért olyan fontos addig ülni, amíg a világ meg nem áll, és ettől olyan hatékony. A problémáink eltűnnek, mert már nem kötődünk hozzájuk. Amikor a belső rezzenetlenségünkbe merülünk, az univerzummal összhangban álló vágyaink felszínre törnek. És amit ekkor tennünk kell, hogy egyszerűen engedelmeskedünk neki, mert amikor ezeket a tiszta vágyakat érezzük, amik az igazságot oly tisztán tükrözik arról, hogy kik vagyunk valójában, közel lehetetlen bármi másként is tekinteni őket mint úgy, hogy „Wow, hogy is lehetett volna ez másképpen?”

Amikor csal ülök és várom hogy a világ megálljon, akkor mindig rádöbbenek, hogy minden egyes alkalomkor amikor frusztrációt, stresszt, és szenvedést éreztem, az nem volt egyéb, mint a teremtés egy részének való ellenállásom. Én is a teremtés egy része vagyok, ahogy az életem is, De pusztán csak társ-teremtő vagyok pont úgy mint bármelyikőnk, az univerzális energiák vezetői az érzékelésünk által. Nem birtokoljuk ezeket az energiákat, csupán megvan a képességünk arra, hogy vezessük őket rajtunk keresztül, és kondenzáljuk és fókuszáljuk őket a figyelem lencséjével azzá amivé akarjuk, hogy legyen.

Miután addig ültem amíg a világ meg nem állt, és leírtam ezeket a sorokat, úgy érzem hogy minden problémám megszűnt, mert abbahagytam a saját valódi természetemnek ellenállni. Minden egyes egyén és álom ezen a világon nem más, mint a teremtésre és rész-teremtésre való legmélyebb késztetés megnyilvánulása. A teremtés az egyetlen dolog amit ezen a világon csinálhatunk. Ez az ami eltölt minket örömmel, inspirációval, elégedettséggel, és beteljesedéssel. Minden amit teszünk tele van problémákkal ami a boldogságunk útjában állnak.

Minden amit a legtöbben ebben a világban cselekszünk arra irányul – ha nem is közvetlenül – hogy elterelje arról a figyelmet ami bennünk zajlik. De mi van akkor ha minden problémánk fundamentális forrása pontosan ez és a világ? És ahogy azt Pascal is megfigyelte, mi van akkor ha mindent meg tudunk oldani azáltal, hogy ülünk addig, amíg az nyugalomra nem tér?

Waynde Dyer mondta egyszer: amikor először nekiállunk meditálni, akkor döbbenünk rá, hogy milyen szemetes is az elménk valójában. Az élet tele van mindenféle figyelemeltereléssel, mint a tévé, a fogyasztásra nevelő manipuláció, a műanyag ételek fogyasztására való mesterkélt ösztönzés, és egyéb disztrakciók, és ezért nem tapasztaljuk meg ezt, csak meditációban. Mindannyiunk hibás ebben ilyen vagy olyan módon. De ez rendben is van így.

Bármikor amikor összezavarodok, és nem tudom hogy mit kellene tennem, csak leülök, és várom amíg a világ rezzenéstelenné nem válik. Ekkor meglátom majd pontosan, hogy mit kell tennem, A bennem rejlő dolgok amiknek ellenálltam a felszínre kerülnek, és engedelmeskedek nekik, ezzel a frusztráció és a stressz eltűnik. Új irányt fogok találni, új fókuszt mindig amikor belül elcsendesedek és rezzenetlen leszek, eggyé válok a minden lehetőség egyesített mezejével, és az Univerzum megnyilvánul rajtam keresztül, úgy hogy rajtad keresztül is fog, hiszen ugyanazon forráson osztozunk, egyek vagyunk.

wakingtimes.com nyomán SzabadonÉbredők