Az intenzív kemoterápia „bűnlajstroma”, avagy ne gyógyítsuk a rákot, éljünk vele együtt!

Az elmúlt hat évtizedben az orvoslás a megsemmisítés szándékával közelített a daganatokhoz. Azonban szinte mindig akadnak tumorsejtek, amelyek a legdrasztikusabb terápiát is túlélik, és másodjára már sokkal nehezebben támadható daganatot építenek újjá. A hagyományos stratégia korlátai felvetik annak lehetőségét, hogy a rákot valójában nem legyőzni, hanem féken tartani kell – írja a Magyar Tudományos Akadémia  MTA a honlapján.

A hagyományos rákgyógyítási stratégiák mind arra a feltevésre építenek, hogy a beteg javát a daganat minél teljesebb elpusztítása szolgálja, és ennek érdekében a kezelésekkel „el kell menni a falig”. A daganateltávolító műtéteket a sebészi radikalitás jegyében végzik, kényesen egyensúlyozva a daganat lehetőleg maradéktalan eltávolítása, illetve a környező szövetek funkciójának megtartása között; a besugárzás és a gyógyszeres kezelés tervezésekor pedig olyan magas terápiás intenzitást próbálnak beállítani, amely a beteg számára még éppen elviselhető. Teszik mindezt annak reményében, hogy a kezelési folyamat végére a daganatnak hírmondója se marad. Ám a tapasztalatok szerint ez szinte lehetetlen vállalkozás, sőt úgy tűnik, hogy maga az agresszív kezelés is aktívan hozzájárul a daganat későbbi kiújulásához.

Az ellenállóbb sejteket juttatja előnyhöz a terápia

Az újfajta szemlélet egyik legnagyobb hirdetője Robert Gatenby, a floridai Lee Moffitt Cancer Center kutatóprofesszora, aki az utóbbi években figyelemre méltó elméleti keretet dolgozott ki a daganatok újfajta, “gyengédebb” kezelésének megalapozására. Úgy tekint a daganatokra, mint ökoszisztémákra, amelyekben darwini szelekción alapuló evolúciós folyamat zajlik. Gatenby kezelési modellje három fő feltételezésen alapul, amelyek mindegyikét meggyőző kísérleti adatok támasztják alá.
Első hipotézise, hogy a daganatsejtek már a kezelés megkezdése előtt is különböznek a terápiára való fogékonyságukat illetően: egyes tumorsejtek jobban, mások kevésbé fognak reagálni a gyógyszeres kezelésre. A második feltevés, hogy a kezelés megkezdése után a daganatsejteknek nem kell feltétlenül új mutációkat beszerezniük ahhoz, hogy ellenállóbbá váljanak, hanem elég, ha a sejtekben természetesen meglévő méregtelenítő anyagcsereutakat aktiválják. Ez azért fontos, mert az eleve rendelkezésre álló eszközeik bevetésével a sejtek jóval hamarabb képesek terápia-rezisztenssé válni, mint ha “szerencsés” mutációkra kellene várniuk. Harmadik elmélete pedig az, hogy a tumorsejtek a természetes életközösség tagjaihoz hasonlóan versengenek egymással az élettérért és a táplálékért.

A Személyre Szabott Orvoslás (PHC) lényege: “a megfelelő terápiát a megfelelő betegnek a megfelelő időben”.

A kemoterápia egy külső szelekciós előnyt biztosít a kezelésre ellenállóbb sejtek számára, hiszen azok nagyobb arányban élik túl a terápiát, mint az azzal szemben gyengébben védekezők. Gatenby azonban arra a kulcsfontosságú tényre hívja fel a figyelmet, hogy kemoterápia híján a rátermettségi viszonyok éppen fordítottak: a rezisztens sejtek kevésbé szaporodóképesek, mint a kezelésre fogékonyak.
A daganatsejtek sajátos módszerrel védekeznek a kemoterápiás szerek ellen.Multidrogrezisztencia-pumpákat alakítanak ki, amelyek megszűrik a kívülről érkező, idegen molekulákat még azelőtt, hogy azok behatolhatnának a sejt belsejébe. Ezzel a módszerrel számos gyógyszerrel szemben képesek megvédeni magukat, és hatástalanítják a kezeléseket. Ennek a védelemnek azonban ára van: a daganatsejtek akár teljes energiatermelésük egyharmadát is a pumpák működtetésére fordíthatják. Ezt az energiamennyiséget ugyanakkor “békeidőben” – tehát ha nincs kemoterápia – saját növekedésükre és szaporodásukra is fordíthatnák, ilyenkor pedig a kevésbé rezisztens sejtek kerülnek előnybe, amelyek nem fecsérlik el az energiájukat a védekezésre.
Gatenby elmélete szerint az összes sejt ugyanazokért az erőforrásokért verseng, így hosszú távon az energiájukat feleslegesen fecsérlő rezisztens sejtek alulmaradnak a küzdelemben. A kemoterápia ugyanakkor gyökeresen átalakítja az erőviszonyokat, a kezelésre érzékeny sejtek tömegével hullanak, míg a kontroll alatt lévők burjánzásnak indulnak. Mindez ahhoz hasonlatos, amikor a betegségek ellen antibiotikumos kezelést alkalmaznak: a gyógyszer megtizedeli a rá érzékeny, zömmel ártalmatlan bélbaktériumokat, és megnyitja a pályát azok előtt a sokkal kellemetlenebb kórokozók előtt, amelyeket mindaddig féken tartott a kompetíció. Megfékezésükre pedig újabb fajta antibiotikumot kell alkalmazni.

Cancer cells, computer artwork.

Makacsabb daganat újul ki

Azzal, hogy szelektív előnyt biztosít a rezisztens sejteknek, és elpusztítja természetes versenytársait, az ellenállóbb sejtek újból daganatot alakíthatnak ki, amely ezúttal már ellenálló lesz az eddigi kezelésre. A kemoterápia emellett a csontvelőben zajló sejtosztódást is gátolja, ahol az immunrendszerünk védelméért felelős fehérvérsejtek kiképzése zajlik. Károsodása így az immunvédekezés visszaeséséhez vezet.

Az intenzív kemoterápia „bűnlajstroma” valójában még ennél is hosszabb!

Ha érdekel itt elolvashatod: mta.hu/tudomany_hirei/a-pusztitas-helyett-az-egyutteles-lehet-az-onkologia-uj-hivoszava

A fenti érvek miatt Gatenby a kemoterápia jóval szelídebb formáját javasolja. Egyfajta adaptív terápiát ajánl fel helyette, amely csak addig alkalmaz magas dózisokat, amíg a daganat exponenciális növekedését meg nem állítja, azután viszont a tumor méretét folyamatosan figyelve úgy módosítja az adagolást, hogy ne bontsa meg a kezelésre érzékeny és annak ellenálló sejtpopulációk közötti egyensúlyt. Állatkísérletekkel már igazolták, hogy hogy az adaptív terápia jóval hosszabb ideig féken tartja a daganatot a hagyományos magas dózisú kemoterápiánál.
A daganatokkal való együttélés nem formabontó elmélet: egyéb okokból felboncolt fiatal és középkorú nőkben meghökkentően nagy gyakorisággal találnak rosszindulatú emlődaganatokat, amelyek a páciensek életében nem produkáltak klinikai tüneteket. Mindez arra utal, hogy a daganatoknak külső beavatkozás nélkül gyakran egyfajta önszabályozó dinamikájuk van, és előfordulhat, hogy egy megfontolatlanul alkalmazott korai kezelés megbontja ezt a belső egyensúlyt.

Források: MTA

                Házipatika
                Robert A. Gatenby cikke itt olvasható, a hozzá írt, cikkben említett                               kommentár pedig itt.