Az Ájurvéda növényei 1. rész – Tulsi a Szent Bazsalikom

Charak_samhita

Az Ájurvéda egy ötezer éves gyógyítási rendszer, aminek gyökerei az ősi Indiába nyúlnak vissza. Az Ayur „élet”-et jelent, a Véda pedig „tudás”-t, így az elnevezés is utal arra a holisztikus szemléletre ami az alapját képezi ennek a tudománynak.

Rövid részlet egy korábbi interjúból Rajiv Arora Ájurvéda szakértővel, a könnyebb megértésért:

Rajiv_Arora_indiakincsei

Rajiv Arora: Az Ájurvédát rendszerként definiálhatjuk, amely a természet alapelveit alkalmazza az egyén egészségének megőrzésére úgy, hogy tökéletes egyensúlyban tartja a természettel az emberi test, tudat (szellem), lélek egységét.

 

Mit jelent az Ájurvéda?

 

Rajiv Arora: Szanszkrit szó, amely az „ayus” vagyis az élet és a „veda” vagyis a tudás, ismeret vagy tudomány szavakból tevődik össze. Így az Ájurvéda szó értelme: „Az Élet Ismerete” vagy az „Élet Tudománya”. Charaka, az ősi Ájurvédikus tudós szerint az „ayu” magába foglalja a tudatot, a testet, az érzékeket, és a lelket.

 

Honnan ered az Ájurvéda?

 

Rajiv Arora: Széles körben elismerik, mint a világ legrégebbi egészségmegőrző rendszere. Az Ájurvéda több ezer éves bonyolult orvosi szisztémája Indiából származik. Az Ájurvéda alapjai megtalálhatók a hindu iratokban, a Védákban- a bölcsesség ősi indiai könyveiben. A Rig Véda, amely több mint 6000 évvel ezelőtt íródott, számos receptet tartalmaz, amelyek segítenek legyőzni a különböző betegségeket.

 

Miben segíti a ma emberét az Ájurvéda?

 

Rajiv Arora: Az ősi rendszer célja, hogy megelőzzük a betegségeket, gyógyítsuk a beteget és védjük az életet. A következő két pontban lehet ezt összefoglalni:

1. Megőrizni az egészséget és meghosszabbítani az életet („Swasthyas swasthya rakshanam”)

2. Felszámolni a betegséget és a test rossz működését. („Aturasya vikar prashamanamcha”)

 

Melyek az Ájurvéda alapelvei?

 

Rajiv Arora: Az Ájurvéda arra a feltevésre épít, hogy az univerzum öt elemből áll: levegő, tűz, víz, föld és éter. Ezen elemek működését az emberben három energia (dosha) irányítja: a Vata, a Pitta és a Kapha. Ha a szervezetben bármelyik dosha felerősödik a megengedett határt túllépve, akkor felborul a testben uralkodó egyensúly. Minden egyes emberben létezik egy meghatározott egyensúly, és az egészségünk, a jó közérzetünk azon múlik, hogyan teremtjük meg a három dosha (Tridosha) közti harmóniát. Az Ájurvéda egy meghatározott életvitelt ajánl, és étkezési útmutatót ad, hogy segítsen a doshák „kilengéseinek” csökkentésében. Az egészséges embert a következőképpen írja le a Sushruta Samhita, az Ájurvéda egyik alapvető munkája: “Az, akinek a doshái egyensúlyban vannak, az étvágya jó, a testének összes szövete és minden természetes ösztöne jól működik, annak elméje, teste és lelke boldog.“

 

(forrás: a goldspirit.hu számára készült interjúból)

 

Tulsi a Szent Bazsalikom

 tulsi_indiakincsei

A Tulsit, mint az egyik legalapvetőbb gyógynövényt ismerik és használják az Ájurvédikus orvoslásban. A nyugati társadalmak nagy része sajnos még mindig figyelmen kívül hagyja, annak ellenére, hogy életelixírként tisztelik az immunrendszerre gyakorolt páratlan hatásai miatt. Orvosi, vallási és kulináris használatát évszázadok óta dokumentálják Ázsiában, Kínában, a Közép-Keleten, Észak Afrikában, és Ausztráliában. Miután Európában is megismerték ezt a növényt, a keresztények számára Szent Bazsalikomként lett ismert. 

Az Immunrendszer védelmezője

Szervezetünket számos külső hatás éri mindennapjaink folyamán. Baktériumok, szmog, a stressz, hogy csak a néhányat említsünk, de ezek a tényezők is mind gyengítő hatást gyakorolhatnak szervezetünkre. Az immunrendszerünk feladata megvédeni minket a külső hatásoktól. Köztudott, hogy elkerüljük a betegségeket, oda kell figyeljünk az immunrendszerünk állapotára. A Tulsi hatástalanítja a jelenlévő káros anyagokat, és védheti szervezetünket a szabadgyökök káros hatásaitól.

A Tulsi egy erősen aromás növény; különböző variációinak szaga és íze a borsmentára, a szegfűszegre, az édesgyökérre vagy a citromra hasonlítanak. A szegfűszegszerű illat a magas koncentrációjú eugenolnak köszönhető. A levele tartalmaz illóolajat, oleanol savat és rozmaringsavat. Egyéb aktív összetevője a kariofillén, de tartalmaz továbbá szilárd olajat és linolénsavat is. Táplálkozási összetevői között találunk A és C vitamint; ásványi kálciumot, vasat és cinket, valamint klorofilt. Gyakran teaként fogyasztják, így különleges íze mellett a pozitív élettani hatásait is élvezheti aki fogyasztja.

A használata során tapasztalt előnyök sora rendkívül hosszú. A legújabb kutatások nyomán kiderült, hogy távoltartja a H1N1 influenzavírus újabb mutációit is, amennyiben az időben diagnosztizálásra kerül. A halálos kórnak tartott vírust már a kezdeti stádiumban képes feltartóztatni, amit ezidáig világszerte több száz hivatalos kutatás igazolt. Szintén meglepő eredmények születtek az Encephalitist (agyhártyagyulladást) okozó vírusok elleni harcban is.

 

  • antioxidáns
  • anti-virális (vírusölő)
  • a stressz hatásait, a szorongást csökkentheti
  • az allergiás tüneteket jelentősen enyhítheti
  • egészségvédő hatású, segíti az immunrendszert regenerálni
  • segíthet leküzdeni a megfázást és a köhögést
  • fokozhatja az állóképességet és az erőnlétet
  • segíthet enyhe vérnyomásproblémák esetén
  • csökkentheti a koleszterinszintet
  • szerepet játszhat a szervezetet méregtelenítésben
  • asztma esetén is hasznos lehet, segítheti a tüdő működését
  • magas C vitamin tartalma miatt bőr öregedés gátló
  • segíti a megfelelő vérkeringést, védi a szívet és a véredényeket
  • a magas koleszterin veszélyét csökkenti kiváló szív-tonizáló, együttes szedése ajánlott Arjunaval

Rövid részlet egy tudományos értekezésből a Tulsiról, vagy Indiai Szent Bazsalikomról

Ezt az értekezést Steven Maimes írta – SALAM Kutatás (Rochester, New Hampshire). A Tulsiról fogunk értekezni, ami nem összekeverendő az édes, étkezési bazsalikommal.

Latin név: Ocimum sanctum („szent, illatos-ajkú bazsalikom”)
Növénycsalád név: Lamiaceae (menta)
Hindu: Tulsi
Szanszkrit: Tulasi

A Tulsi az egyike a körülbelül 60 féle Ocimum fűszerkeveréknek, ami aromás gyógynövényt és cserjét tartalmaz, és Ázsia és Amerika trópusi részéről származik. A Tulsit némileg ismerik a nyugati világban, de széles körben India szerte terjedt el.

Összesen 3 féle Tulsit termesztenek; a zöld levelű (Sri vagy Rama Tulsi) a legismertebb, a második típus (Krisna Tulsi) a sötétzöldtől a lila levelűig; a harmadik típus egy őserdő fajta (Vana Tulsi), ami gyakran vadon nő.

A Tulsit több ezer éve ismerik és használják az Ájurvédikus orvoslásban, egy jól ismert szent növény az indiai szubkontinensről.

Írta: Szabó László

Forrás:

http://www.indiatitkoskincse.hu/products_details.php?name=TULSI

https://www.facebook.com/pages/India-Titkos-Kincse/166148933417110