A világ tényleg egy előre megírt program? 10 jel, hogy szimulált világban élünk

 

Manapság nagyon népszerű az az elmélet, miszerint egy mesterségesen szimulált világban élünk. Összegyűjtöttünk 10 jelet, mely ezt az állítást támasztja alá.   Már a Plató idejében élő filozófusoknak is eszébe jutott az a bizarrnak tűnő felvetés, miszerint a világ, ahogyan ismerjük, nem teljesen valós. A mátrix amiben élünk, ahogy Platón 2500 évvel ezelőtt már megfogalmazta. Aztán ahogy pörögtek a történelem lapjai, tovaszállt több évezred, a számítástechnika rohamléptékű fejlődésével a szimulált világ elmélete egyre jobban előtérbe kerül. Mi van, ha a világ tényleg egy hatalmas számítógép belsejében létezik egy előre megírt programként? Összegyűjtöttünk 10 jelet, vagy ha úgy tetszik bizonyítékot, mely ezt támaszthatja alá.

10. Szimulációk

A mai számítógépek hatalmas adatmennyiséget dolgoznak fel. Több százszor – vagy talán több ezerszer – többet, mint tíz, vagy húsz évvel ezelőtt. A kétezres évek környékén adta magát a helyzet, hogy a szuperszámítógépek kapacitását a tudomány szolgálatába lehetne állítani: létrehozták az első kezdetleges szimulációkat. Ezek a szimulációk még egy-egy konkrét dolog vizsgálatának céljával jöttek létre (időjárási szimulációs modellek) azonban az elmúlt években már egyre gyakoribb beszédtéma, hogy összetettebb szimulációs rendszereken is dolgoznak. Nem kell túl messzire mennünk, ha hétköznapi példát szeretnénk találni a szimulációk alkalmazására. Ott vannak például azok a számítógépes játékok, melyekben egy komplett világ tárul elénk, mint a The Sims, vagy a GTA. Mindkét világnak megvannak a maga törvényei, maga fizikája és szabályai, épp úgy, mint a saját világunknak.

9. Ha képesek leszünk rá, meg is tesszük

Tegyük fel a technológiánk egy napon majd lehetővé teszi számunkra, hogy világokat, univerzumokat hozhassunk létre szimulációkon belül. Etikus viselkedés lenne? Az emberi lények ugyanis összetett teremtmények, érzelmekkel, szabad akarattal, és saját döntésekkel. Éreznénk lelkiismeret furdalást amiatt, hogy egy teljesen hamis világot hoztunk létre számukra, melynek törvényeit és menetét mi irányítjuk, ebből kifolyólag tulajdonképpen nincs is szabad akaratuk? Egyáltalán, folytatnunk kellene ilyen jellegű kísérleteket? A válasz valószínűleg nem lenne, ha az etikai oldalról közelítjük meg a dolgot, viszont a tudomány szolgálatában bizonyos etikai kódexeket egyszerűen nem veszünk figyelembe. Túl grandiózus és kiaknázatlan ötlet lenne egy esetleges szimuláció ötlete ahhoz, hogy ne valósítsa meg az emberiség. Az emberiség, aki a történelem során arról volt mindig is híres, hogyha valamire képes volt, azt be is mutatta, lásd a világháború ideje alatt zajló űrprogramot, ahol egymást túllicitálva próbáltak a nagyhatalmas az űrbe jutni.

8. Látható hibák

Ha szimulációt hozna létre az emberiség, az lenne az egyik legfontosabb feladatunk, hogy úgy hozzuk azt létre, hogy a benne élőknek ne tűnjön fel hogy egy szimulációban élnek. Ugyanígy, ha egy kádban agyat növesztenének a tudósok, akkor szintén meg kellene oldaniuk különböző stimulációkkal, hogy az az agy ne jöjjön rá, hogy egy kádban van, és a szó szoros értelmében csak egy agy, és nem egy esetleges személy, aminek ő gondolja magát. A szimulációkat tehát összetetten kell felépíteni, de mint tudjuk, minden megírt program rendelkezik hibákkal igaz? Ezeket a rendszerbéli tökéletlenségeket vajon észrevettük volna már, ha mi is egy szimuláció szülöttei lennénk? A Mátrix című film remek példát mutatott be egyik jelenetében egy tipikus szimulációs hibára a déjá vu formájában.  A déjá vu vagy paramnézia az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele, ugyanakkor a korábbi átélés körülményei vagy akár megtörténtének ténye bizonytalanok. Érdekes, hogy déjà vu élményének későbbi felidézésekor maga az érzés meglehetősen pontosan körülírható, ugyanakkor annak felidézése, hogy milyen valós körülmények váltották ki az érzést, ugyanolyan bizonytalan, mint maga a képzeletbeli, “már átélt” szituáció. Mintha egy hibás CD-t tennénk be a lejátszóba, ami beakad egy ponton. A paranormális jelenségek (kísértetek, ufók, vérfarkasok) szintén bizonyítékként szolgálhatnak a szimulációs rendszerhibákra, ahogyan a Mátrix második része, a Mátrix újratöltve is bemutatta egyik jelenetében. A szemtanúk ilyenkor tulajdonképpen egy bugot látnak, melynek normális esetben nem lenne szabad létrejönnie.

7. Matematikailag leírható az életünk

Ha valamit szimulálnak, abban egészen biztosan felfedezhető egyfajta rendezettség, vagy ha úgy tetszik, determináció. A detereminációról, predeterminációról és a szabad akarat kérdéséről most nem szeretnénk külön értekezni, ezt a szabad akaratról szóló cikkünkben már megtettük. Maga a fizikai, és a fizikai jelenségek is leírhatók pusztán matematikailag, ahogy sok minden más is. Az emberi géntérkép, melyet folyamatosan készítenek a kutatók, szintén főleg matematikai leírással próbálják megfejteni a az emberi DNS kódját. Ami azt illeti, a világegyetem eddigi összes rejtélye a matematika segítségével lett megoldva. Matematikával jobban le lehet írni világunkat, mint szavakkal, szokták mondani a matematikában járatos természettudósok. Ebből következik a felvetés, mi van, ha egy nap képesek leszünk – részben már ismerve az emberi genomot – fölépíteni matematika segítségével egy emberi lényt a virtuális térben? Ha pedig ez sikerül, miért ne építenénk köré egy szimulációt több másik egyeddel, egy komplett világot létrehozva? 10_jel_szimulat_vilag1

6. Antropikus elv

Elképesztő csoda, hogy az ember létezhet. Nem csupán jókor kellett lennünk jó helyen, hanem az egész evolúciónak úgy kellett alakulnia, hogy az számunka kedvező legyen. Tökéletes távolságra vagyunk a naptól, az atmoszféránk az élet számára megfelelő, valamint a gravitáció is elfogadható mértékű a bolygón. Az antropikus elv szerint a természeti állandók olyan módon vannak finom hangolva, hogy lehetővé tegyék az élet és az értelem megjelenését (mint ahogy bolygónkon is). Maga az elv azonban két verzióra is szétbomlik. Az erős antropikus elv azt mondja ki, hogy a fizikai állandók olyan megválasztása, amely lehetővé teszi az emberi értelem megjelenését, valamiféle felsőbb intelligencia meglétét feltételezi. A gyenge antropikus elv pedig azt állítja, hogy a természeti állandók szükségszerűen úgy vannak hangolva, hogy azok lehetővé teszik az emberi értelem megjelenését, azonban nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a beállításokat ki vagy mi hajtotta végre. A tudósok egy része azt állítja, hogy az antropikus elv Isten létezésére utal, míg mások azt, hogy ez kifejezetten a multiverzumok létezését bizonyítja.

5. Párhuzamos univerzumok

A számítógéped előtt ülsz éppen, és ezt a cikket olvasod? Lehet, hogy van valaki, aki pont ugyanúgy ül, pont ugyanabban a székben, ugyanabban a városban, ugyanabban a házban? Lehet, hogy az a valaki te vagy egy párhuzamos univerzumban. A párhuzamos univerzumok teóriája felveti a végtelen számú lehetőségek végtelen számú valóságát. De vajon mi értelme a párhuzamos univerzumoknak? Mert ha valamit megtanultunk a tudomány és a technika fejlődése során, az az, hogy semmi sem történik haszontalanul. A természetben –így a világegyetemben is – mindennek célja és értelme van. Különböző elméletek láttak arról napvilágot, hogy ezek a párhuzamos univerzumok mi célt szolgálnak. Egyesek szerint különböző szimulációk futnak egyszerre, vagy ugyanazon szimuláció különböző verziószámokkal. Minden szimulációnak megvannak a maga változói és konstansai, a saját szabályai. Talán egy másik párhuzamos világban a gravitációnak sokkal hatalmasabb ereje van, mint a miénkben. Bár a párhuzamos világok hasonlítanak egymásra, nem szükségszerű, hogy a szimulációk végeredménye ugyanaz legyen. Éppen ellenkezőleg. Ha valóban szimulációban élünk, és többet is létrehoztak ezzel párhuzamosan, minden bizonnyal mindegyik szimulációnak más és más végeredménye lesz. Számítások alapján bizonyítható, hogy a világegyetem párhuzamos verziókra való felosztódása során elágazó struktúrák keletkeznek, amelyek magyarázhatják a kvantummechanikai eredmények valószínű jellegét. Egyszóval, mi a rengeteg párhuzamos univerzum egyikében, de nem az egyetlen univerzumban élünk – állítják a tudósok.

4. A Fermi-paradoxon

Fermi-paradoxon nem más, mint egy feltételezhető ellentmondás a földön kívüli civilizációk létezésének magas becsült valószínűsége és az ilyen civilizációk létezésére utaló bizonyítékok hiánya között. vagyis egyszerűbben fogalmazva a Fermi-paradoxon mutat rá arra a problémára, hogy ha valóban azt feltételezzük, hogy nem vagyunk egyedül az univerzumban, akkor már nagy valószínűséggel találkoznunk kellett volna idegen civilizációkkal. Ez azonban nem történt meg, olyannyira nem, hogy jóformán semmilyen jellegű üzenetet nem fogtunk még más civilizációtól. A történelem során persze előfordult, hogy azonosítatlan rádiójeles adást észleltek csillagászok, de ezeket később soha nem sikerült újra észlelni. Éppen ilyen rejtélyes üzenet volt a „Hűha jel” (WOW signal) Ez egy keskenysávú rádiójel volt, melyet Dr. Jerry R. Ehman fedezett fel 1977. augusztus 15-én a SETI program keretében. A jel olyannyira eltért a kozmikus háttérzajoktól, hogy rögtön felvetődött, hogy talán egy kívüli civilizációtól való.  Bizonyítani azóta sem sikerült, és felvetődött az is, hogy egy Földkörüli pályán keringő műhold lehetett a jel forrása.

3. Isten egy programozó

Az emberek rengeteget fantáziálnak arról, hogy ki, vagy mi teremtette a világot. A Föld lakosságának vallásosabb fele meg van győződve arról, hogy egy felsőbbrendű lény teremtette a világot, akit Istennek hívnak. Ezt a kijelentésüket arra alapozzák, hogy szerintük csakis isten képes ilyen összetett világot létrehozni, melyben minden apró láncszemnek megvan a maga helye és szerepe. Mások azt mondják, hogy bár nem Isten teremtette a világot, mindenképpen egyfajta rendezettséget figyelhetünk meg az univerzumban, mintha az egy eleve elrendelt séma alapján jött volna létre. A legújabb filozófiai elméletek azt vetik fel, hogy mi van, ha mindkét tábornak igaza van? Talán Isten nem más, mint egy programozó, aki a billentyűzete felett gubbasztva hozta létre azt a világot, amit mi is ismerünk. Mint egy szimulációban, ő határozta meg életünk főbb változóit, a természeti és fizikai törvényeket. A világegyetem sorsa kezdetektől a készítője kezében van. Felmerül viszont a kérdés, ha így történt volna, miért küldene le a programozó magából egy példányt a saját maga által létrehozott szimulációba? (mert mint tudjuk, az Atya, Fiú, és Szentlélek egy és ugyanazon dolog) Erre többféle magyarázat létezik. Talán alkotónk tudatni szerette volna velünk, hogy ő létezik.

2. Az univerzumon túl

Mi van az univerzum végén? És azon túl? Semmi! –vágnánk rá kapásból, azonban ha jobban belegondolunk, az teljességgel képtelenség, hogy semmi ne legyen azon túl. A semmin túl is van valami. Sőt, tulajdonképpen a semmi csak egy fogalom, mellyel a számunkra megfoghatatlan ürességet próbáljuk megfoghatóvá tenni. A szimulációs teória szerint az univerzumunkon kívül értelmes lények vannak, akik megalkottak minket, és valószínűleg egy hatalmas számítógép belsejében éljük parányi kis életünknek, de ennél léteznek sokkal vadabb elméletek. Elképzelhető, hogy akik ezt a szimulációt futtatják, szintén egy szimulációban élnek, vagyis többrétegű szimulációról van szó. Elképesztő sületlenségnek hangzik? Lehet! De gondoljunk csak bele abba, hogy erre az elméletre már napjainkban is van példa. A The Sims nevű nagysikerű játékban saját Simjeinket irányítva leültethetjük őket játszani. Így tulajdonképpen ők is egy – kezdetleges – szimulációt futtatnak a szimuláción belül. Éppen emiatt nem lehetünk biztosak benne, hogy mi nem egy nagyobb szimuláció legalsó rétegében foglalunk helyet.

1. Egyszerűbb szimulációk

Ha a világegyetem egy szimuláció, az borzasztó méretű számítógépes kapacitást igényelne. Gondoljunk bele, hogy ha rajtunk kívül más galaxisokban is létezik élet, akkor hány ezermilliárd lénynek az életét kell kézben tartania a rendszernek. Rengeteg számítással jár, és annál több változóval programszinten. Minden egyén döntését kiszámítani, és végrehajtani programszinten csaknem lehetetlen feladat még akkor is, ha feltételezzük, hogy a szimuláció létrehozóinak nem akadály a technikai megoldás. Egy elmélet szerint éppen emiatt nem szükségszerű, hogy a világegyetem mindenhol olyan bonyolult legyen, mint kéne. Vajon ha egy fa kidől az erdő közepén, és nincs ott senki, annak lesz majd valami hangja? Honnan tudod, hogy a szobádban lévő szekrénynek akkor is megvan-e a belseje, mikor épp nem nézel bele? Mi van, ha addig a pillanatig nem is létezik benne semmi, míg ki nem nyitod, és meg nem nézed? Ijesztő, nem igaz? Éppen ezen elv alapján működnek egyes számítógépes játékok. A technológiai korlátok miatt főleg az elmúltévtized játékainál volt megfigyelhető a jelenség, hogy a túl messzi tárgyakat – vagy amik a játék szempontjából nem voltak lényegesek – egyszerűen nem láttuk a távolban, és csak akkor tűntek elő, mikor közel értünk hozzájuk, és a programnak sikerült kiszámítania térbeli pozíciójukat. Hisz míg nem látjuk őket, nincsenek az előtérben, minek mutatni őket? Még mielőtt benéznél a szekrényedbe, szeretnénk még jobban rád ijeszteni. Mi van, ha az emberiség, így a te emlékeid is puszta illúzió? Egy globális változóból töltődnek be azok az emléknek hitt bináris kódok, melyeket aztán sajátunknak hiszünk. Honnan tudjuk, hogy tényleg több ezer éve létezik az emberiség? Mi van, ha csak születésünk óta, vagy csupán néhány száz éve létezünk itt a bolygón? Ha hamis emlékeket kaptunk, ezt sohasem fogjuk tudni kideríteni, mert teljesen alá vagyunk rendelve alkotóinknak.   Ez a 10 előjel árulkodhat arról, hogy valami nincs rendben a világunkkal. Hogy az univerzumunk, és talán mi magunk is szimulációban létezünk csak. Hihetetlennek tűnik? Lehet. De ne feledjük el, amíg nincs bizonyítva egyértelműen ennek ellenkezője, addig ugyanolyan okunk van lehetőségként tekinteni rá, mint bármi másra.

Szerkesztő: Zavatszki Milán/legendavadasz