A sumir nép eredete II.

 

Előzmények: A sumir nép eredete – Az előidők

Az első emberféle, a homo habilis és a mai embertípus a homo sapiens sapiens felbukkanása között legalább másfél millió év telt el. Nincs okunk feltételezni, hogy ily hosszú idő alatt az emberi lény csak a természet adta élelmet keresgélte, gyűjtögette, és gyakorolgatta a kőszerszámok használatát; majd 35-25 ezer évvel ezelőtt gyors fejlődésnek indult, melynek eredménye a mai ember lett.

 1. Az emberszerű lények feltételezett szétterjedése, vándorlási útvonala[1]

1. Az emberszerű lények feltételezett szétterjedése, vándorlási útvonala[1]
A fenti térkép szemléletesen mutatja az ember-félék elterjedésének feltételezett útvonalát. Az afrikai Olduwa-i szakadék tájékáról indultak ki, s Kr.e. 1,000.000 táján jelennek meg Dél-Kinában; kb. félmillió éve pedig a Duna-völgyében.[2]

Számos ókori író több természeti katasztrófák pusztította magasfokú műveltségről számol be. Az emberi fajt továbbörökítő néhány túlélő a régi műveltségek maradványából még elegendő ismeret birtokában lehetett, hogy megmentsen valamit a régi tudásból, és új műveltséget hozzon létre; másutt meg visszasüllyedvén a vadság állapotába mindent elölről kezdett.[3]

A tudomány mai állása szerint a legutóbbi Vízözön előtt magaskultúrák nem léteztek, pedig a föld egyre másra ontja az emlékeiket, a komoly bizonyítékokat. A tagadásukkal előbb-utóbb fel kell hagyni, és a létükkel kell megbékélni!  Némely  bátrabb tudós, pl. a francia René Noorbergen stb. számol is velük. Mindez a mai embert, az olvasót elmélkedésre készteti, annak ellenére, hogy az akadémikus tudósokkal egyetemben nehezen lépi túl a saját árnyékát, és fogadja el az elfogadhatatlant.

Az alábbi maja szarkofágtető képe űrhajó-félén félig ülő helyzetben ábrázolja Pakalt, Palenque város uralkodóját. Feszülten figyeli a felette levő szerkezetet. Bal kezének tartása olyan, mintha indítókart húzna maga felé, a jobbjával meg kis kallantyút vagy kapcsolót. A kép felső részén levő sárkányforma a kilövelő tüzet jelképezi; a kacsok, indák pedig a gépezetet, a vezeték-rendszert.  Nem valószínű, hogy e realisztikus kép az elhúnyt uralkodó lelkének a túlvilágra való távozását mutatná, inkább a kedvenc és többször használt járművében, az űrhajóján örökítették meg.

  2. Maja űrhajós[4]

2. Maja űrhajós[4]
Az ember legjellemzőbb tulajdonsága, hogy hiszi, amit lát. Szeretné megtudni, honnan származik, kik voltak, mikor éltek az elődei. Az ehhez támpontot adó régészet az egy-egy területen előkerült leletek, tárgyi emlékek, edények, ház-maradványok, ruhadíszek stb. rétegtani helyzete szerint állapítja meg a műveltségek időrendjét, egymásutániságát.[5] Ez a radiokarbon[6] és a dendrokronológiai[7] stb. kormeghatározással alátámasztott őstörténeti korszakolás alapja. Csakhogy a Kr.e. 5-6 ezer évvel korábbi időszakra vonatkozó mindennemű kormeghatározás meglehetősen bizonytalan; vagyis a tudomány nem rendelkezik tévedhetetlen időmeghatározási módszerrel.[8] Ezért a nagyon korai időszakban a korszakolás viszonylagos, inkább az események, uralkodók egymásutániságán alapul.  Nagyjából Kr. e. 7000-től, ha nem is tökéletesen pontos, de egymáshoz viszonyítva követhető a korszakolás.[9]

 3. A Halaf-i citadella feltárása (2006. évi német ásatás,  Wikipedia),

3. A Halaf-i citadella feltárása (2006. évi német ásatás, Wikipedia),

Az újkőkori települések nem a semmiből jöttek létre, hanem az egymásután következő un. kultúrrétegek alapján megállapíthatóan hosszú, akár több évezredes fejlődés eredményei.

 4.  Közel-keleti új-kőkori műveltségi telepek

4. Közel-keleti új-kőkori műveltségi telepek

A fenti térkép mutatja, hogy a Közel-Keleten a leggyakrabban említett s minden bizonnyal a leggazdagabb leleteket adó új-kőkori településeken (Jarmo, Jerikó, Catal Hüyük, Halaf) kívül hol bukkantak fel azonos műveltségre utaló tárgyi emlékek. Számos telepen a réz- és az ólommegmunkálás nyomai is előkerültek.

 5.  Lazurkő és kagylóberakásos réz ruhadísz (sírmelléklet, Tell Halaf, Pergamon Museum, Berlin)

5. Lazurkő és kagylóberakásos réz ruhadísz (sírmelléklet, Tell Halaf, Pergamon Museum, Berlin)

Tell Halafot, az igen jelentős, és nagy kulturális kisugárzású  kőkori települést 1899-től 1929-ig több megszakítással a német Max von Oppenheim tárta fel.

 6.  Halaf 1913 évi feltárása[10]

6. Halaf 1913 évi feltárása[10]
1911-1913 között bukkant rá a Kr. e. 2000 évvel ezelőtt élt arameus herceg székhelyére. A leleteket, a trónoló istennőt és 200 kisebb domborművet Berlinbe szállították. 1943-ban angol bombatalálat érte a műzeumot. A halafi leletek széttöredezett darabjait 10 évig tartó munkával  illesztgették össze,  s 2011-ben, ha nem is teljes szépségében, de kiállították.[11]

 7. Az eredeti és a helyreállított trónoló istennő (Vorderasiatischen Museum, Berlin)

7. Az eredeti és a helyreállított trónoló istennő (Vorderasiatischen Museum, Berlin)

Az ásatásokkor előkerült hasonló és azonos stílusú leletek mellett, kis különbséggel felbukkantak az adott településre jellemző tárgyak is. Ezek első előfordulási helyéről nevezték el a műveltségi rétegeket, korokat. Észak-Mezopotámia szerte a Kr.e. 6000-5600 körüli Hassuna-kori települési rétegekből festetlen, karcolt kerámiaedények kerültek elő; a  Kr.e. 5600-5000-ből való a Samarra-kori kézzel formált kerámiái kezdetlegesen,  átabotában festettek. A Kr,.e, 5000-4500-ra datált  Halaf-kori kerámiákat élethűen festett állatalakok díszítették.

1

8. Kézzel formált Hassuna-, Samarra- és Halaf-kerámia[12]
Kr. e. 6000 táján Elő-Ázsiát ezredéves előzményre visszatekintő, hatalmas területekre kiterjedő fejlett új-kőkori műveltség (későneolitikum) jellemezte. A Hassuna-Samarra-Halaf  műveltség  messzi vidékeken is éreztette hatását. Az ásatások igazolták, hogy Kr. e. 5000 táján a Halaf-kerámia  nemcsak az al-Ubaid műveltség területén jelent meg, hanem még keletebbre az elamita Susában is. A nagy mennyiségben előkerült kerámiák nem kereskedelemi áruk voltak, hanem  hanem helyi alapanyagból, helyi mesterek készítették.

 9. Kőszáli kecskés tárolóedény, (Kr.e. 4. évezred, Tepe Sialk, Elam,  53 cm., festett kerámia, Metropolitan Museum of Art)

9. Kőszáli kecskés tárolóedény, (Kr.e. 4. évezred, Tepe Sialk, Elam, 53 cm., festett kerámia, Metropolitan Museum of Art)

A fejlettebb földművelő életforma kétségkívül a Folyamköz (Mezopotámia) déli részén teljesedett ki, de a nem ott keletkezett, hanem a feltárt ősi földművelő telepek tanúsága szerint  Észak-Mezopotámiában (Samarra-Halaf műveltség), a mai Szíria területén. A régészeti feltárások igazolták, hogy a Kr. e. X-IX. évezredben a Termékeny-félhold északi peremvidékén, továbbá Anatóliában még gyűjtögették, de a Kr. e. VII. évezredtől kezdődően már termesztették a gabonát.[13]

 10. Elő-ázsiai (és ősi magyar) búzafajták:alakor, az egyszemű; a tönke-, a kétszemű és a tönkölybúza)[14]

10. Elő-ázsiai (és ősi magyar) búzafajták:alakor, az egyszemű; a tönke-, a kétszemű és a tönkölybúza)[14]
A földművelésnek megvoltak a hátulütői. Szaporodott a népesség, a földek kimerültek, szikesedtek. Egyre nehezebb lett a megélhetés.  A késő-kőkor végén és a kőkor-rézkor fordulóján a halafi emberek tömegesen vándoroltak Mezopotámia délkeleti területeire, erre a viszonylag új, vízjárta földre. Vitték  magukkal tudásukat, műveltségüket. Északon, a korábbi hazájukban természetes csapadékkal rendelkező, magas hegyek alatt sokkal könnyebb volt a földművelés,  mint a síkságon, ti. nem kellett öntözni. Jó időbe telt, míg a Folyamköz száraz, csapadékhiányos déli részére érkezettek megtanulták a mindmáig csodált, párját ritkító vízgazdálkodást. Rájöttek miként szabályozzák a vizeket, létesítsenek csatornákat, építsenek víztárolókat, öntözzék a vízéhes sivatagos földet, hogy létrehozzák a földművelés feltételeit, s elérjék a megélhetésükhöz szükséges terméshozamot.

11. A magyar Miska-kancsót formázó Hassuna- kori edénytöredék.  Kr. e. 5000, égetett agyag 8,7 cm ø. (Oriental Institut, Chicago)
11. A magyar Miska-kancsót formázó Hassuna- kori edénytöredék. Kr. e. 5000, égetett agyag 8,7 cm ø. (Oriental Institut, Chicago)

A mezopotámiaihoz hasonló vízgazdálkodás Chorezmben és a Kárpát-medencében volt. „Az Árpád-korban a Kárpát-medence alföldi területein az újkori vízépítéseket évszázadokkal megelőzően létezett egy egységes elvek szerint működő vízügyi rendszer, amely a XIII–XIV. és a XVIII. század között pusztult el.” Óvatos vélemények szerint e vízlevezető, árvízvédelmi csatornarendszer jóval az Árpád-kor előtti időkből való.  A Tóközben, a Rába, a Rábca és a Mosoni-Duna összefolyása közt elterülő mocsaras, lapályos területen még ma is jól kivehető a hármas vízelvezető árokrendszer. Néhol a „vízáteresztő zsiliprendszer” maradványa is megvan. A Duna magas vízállásakor, mindhárom árokba belevezették a vizet; alacsony vízálláskor meg a középső nagy árokban folydogált avíz.

12. Felül a mai tóközi belvíz-elvezető csatorna metszete. Alul ugyanaz a csatorna-szakasz az Árpád-korban (rekonstruált metszet)
12. Felül a mai tóközi belvíz-elvezető csatorna metszete. Alul ugyanaz a csatorna-szakasz az Árpád-korban (rekonstruált metszet)

„Ebben a rendszerben fontos szerep jutott a többnyire mesterségesen kialakított tavaknak, amelyek nem csupán halastavakként, hanem víztározókként is működtek: felfogták és tartalékolták az időszakonként lezúduló nagy víztömegek java részét… a rendszer működése idején pusztító árvizek csak kivételes alkalmakkor jelentkezhettek, s ugyanígy ritkán fordulhatott elő a ma belvíznek nevezett jelenség is. A sűrű csatornahálózatnak köszönhetően nem maradtak olyan területek, ahonnan ne lehetett volna a megrekedt vizeket levezetni. A csatornák által szállított víz gazdag volt finom hordalékban, mely állandó tápanyag-utánpótlást jelentett az öntözött területeken és a halastavakban. A rendszer segítségével szántókat, réteket és legelőket egyaránt öntözhettek.”[15] A csatornák oldalán kiváló kaszálók voltak. A falvak parasztjainak kötelességük volt a településükhöz tartozó árkokat tisztítani, karbantartani. A tatárjárás után, és a török időkben ez abbamaradt. Az 1950-es évek erőszakos tagosításakor végérvényesen beszántották a termőföldek, szántók megmaradt vízlevezető árkait. Azóta a magyar földeken új rém, az évről-évre ismétlődő árvíz fenyeget.

Sumer földjét a Tigris és az Eufrátesz által összehordott és felhalmozódott és lerakódott iszap emelte ki a Perzsa-öböl vizéből. Ez áradásoktól el-elöntött terület sár- és homokpadok megszakította nádasokkal borított mocsár volt. A sáros víz utat vágott a tenger felé. A vizek halakban, a nádasok meg vadmadarakban, vaddisznókban és más állatokban bővelkedtek. A szárazulatokat benőtte az évente megújuló, tápláló gyümölcsöt adó fügefa.

Hasonlóképpen teremtette a Duna hordaléka a Rábaközt, a Csallóközt, a Tóközt stb.  Az 1950-es évek lecsapolása ellenére megfogyatkozva bár, de a Hanság mocsárvilága, még mindig megvan. A Kisalföld földje a dél-alföldivel vetekszik, mindkettő  kiváló gabonát ád. Merő feltételezés ugyan összevetni Mezopotámiát és a Kárpát-medencét, illetve egyes területeit, mégis fellelhető a párhuzam. A vándorló ember, bármely korban is él, igyekszik az eredeti hazájához hasonló vidéken megvetni a lábát, hasznosítani a magával vitt ismereteket…, és a Kárpát-medencéből még Mezopotámiába is bizonyítottan történt oda-vissza vándorlás.

13.   Nagyméretű Árpád-kori csatorna viszonylag ép szakasza Fehértó határában [16]
13. Nagyméretű Árpád-kori csatorna viszonylag ép szakasza Fehértó határában [16]
 Mezopotámiában az újonnan érkezett halafi telepesek számára a vízben bővelkedő ősvadon maga lehetett a paradicsom. Gyorsan idomultak a földhöz. 

14.  Halafi kócsagos kerámia-töredék (Tell Brak, Szíria,  Eye (Szem) templom, 6.500-5500, 7-6. évezred,  festett agyag, 7,19x4,19 cm.,  Metropolitan Museum)
14. Halafi kócsagos kerámia-töredék (Tell Brak, Szíria, Eye (Szem) templom, 6.500-5500, 7-6. évezred, festett agyag, 7,19×4,19 cm., Metropolitan Museum)

Az ásatások igazolták,  hogy a vizeket szabályozták, az áradásokat kordában tartották, a mocsarakat lecsapolták, a vizet csatornákba szorították, s ezekből öntözték a nagy folyók két oldalán húzódó sivatagos területeket. A termékeny földön a százszoros termés sem volt ritka. A Kr.e. 2500-ból származó ékiratos feljegyzések szerint pl. az árpaföldek az elvetett mag nyolcvanhatszorosát hozták, mégpedig évente legalább hatszor. A földművesek itt mindent megtalálták, ami a megélhetésükhöz szükségeltetett, csak a használati tárgyak előállításához szükséges nyersanyagot nem. A folyamágak és a csatornák „mozgó utak” voltak, biztosították az egyes szárazulatok közti közlekedést. A bödönhajókon szállították a szerszámokhoz szükséges anyagokat, a köveket és a rezet.  Vegyes gazdálkodást folytattak, nemcsak a földet művelték, hanem kezdetleges iparcikkeket is készítettek, melyekhez a nyersanyagot gyakran távoli vidékekről szállították.

A halafi telepesek voltak a sumir nép egyik összetevőjének, az al-Ubaid népesség elődei.

Folytatjuk….

Forrás: martonveronika.blog.hu

 


[1] Jared (Mason) Diamond: Guns, Germs, and Steel – The Fates of Human Societies, W. W. Norton & Company, New York, 1999. (A Kárpát-medencében a Jemdet-Nasr népesség jelenléte Kr. e. 5000-4400-ra tehető, Mezopotámiában Kr. e. 3200-2800-ra. MV.)

[2] Ez a vértesszőlősi előember. Bár a források nemigen nevesítik, a vándorlás útvonalát mutató nyíl a Kárpát-medencében végződik.  A mezopotámiai ásatások alapján a sumir nép harmadik összetevője az un. Jemdet-Nasr nép a Kárpát-medencéből (Erdély) érkezett Mezopotámiába. (MV)

[3] Sanchoniathon, Manethón, Bérósszosz; In: Marton Veronika: Világkatasztrófák, Matrona, Győr, 2011.

[4] Pakal király (†683?)  vésett kőszarkofágjának fedele, (173 cm, Pakal Múzeum, Palenque romváros, Yucatan félsziget)

[5] relatív kronológia

[6] A radiokarbon/szénizotópos kormeghatározás 60 000/50 000 évre visszamenően a természetben előforduló 14C izotópot használja a széntartalmú anyagok korának meghatározására. A radioaktív szén sugárzása a 37 000 évet meghaladó mintánál nehezen különíthető el a természetes háttérsugárzástól.

[7] A fák évgyűrűinek vastagsága, szerkezete, sűrűsége és kémiai összetétele alapján kidolgozott kormeghatározás. Csak a faanyag származási területére szolgáltat adatokat.

[8] René, Noorbergen: Secrets of the Lost Races, Josias, 1977. 19. p.

[9] Óperzsa (achaimenida) Birodalomtól kezdődően pontos és elfogadható időrend  (MV)

[10] Max Oppenheim: Der Tell Halaf, eine neue Kultur im ältesten Mesopotamien. Brockhaus, Leipzig 1931. (2006-ban a németek az  Oppenheim féle ásatásokat folytatták)

[11] www.scinexx.de

[12]  Iraq Museum, Bagdad; British Museum, London; Archeologie in Deutschland, 2010/6. sz.

[13]//classof1.com/homework_answers/anthropology/theories_of_agricultural_origins/

[14] wikipedia.org

[15] abbcenter.com  – Mind az ábra, mind az idézett szöveg Takács Károly: Az Árpdkor vízügyi rendszere c. cikkéből való

[16] Takács Károly: Öntözés, víztározás, halastavak és árvízkezelés, ezer évvel ezelőtt? – A honfoglaló magyarság  és a vízgazdálkodás, www.historia.hu/userfiles/files/2010-067/Takacs.pdf‎